Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Quintus C. Dolabella
Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström
Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Maya Brändström
Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra
Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Norah Sommers
Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova
Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm
Lilith
Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Share | 

 Lilith x Sidragosam




Tárgy: Lilith x Sidragosam   Szer. Márc. 16, 2016 6:42 pm



Lilith & Sidragosam
The charming prince and the dark dragon....



Seychelles-szigetek. Gyönyörű hely. Lábaim alatt simul a forró, hófehér homok, ahogy kisétálok a vízből egy kiadós úszás után. Démon vagyok, az egyik legkegyetlenebb lakója a Pokolnak. De olykor még nekem is jól esik kiélvezni a Föld adta szépségekben rejlő lehetőségeket. Hisz lássuk be, hol lakhatna jobban jól egy kéjdémon, mint egy tűzben égő szigeten, ahol minden tele van nyugalommal és minden ember, aki ide látogat szinte ordít a kéjvágytól? Ajkaimra gunyoros félmosoly húzódik, ahogy megérzem a parton napozó nőkből áradó sóvárgást felém. Tűzpiros rövidnadrágom takarja csak izmosan kisportolt testemet, enyhén barnult bőrömön a hűs vízcseppek, akár a gyémántok ragyognak. Nyakamba akasztom a fehér törölközőt, és még inkább rájátszva lehunyt szemmel kirázom hajamból a vízcseppeket. A napozóágyak felől egyszerre szakadnak fel a szebbnél-szebb nőkből a vágyakozó sóhajok, a fiatal, nemrég házasodott szőkeségtől kezdve a negyvenes, újjáéledt életerővel bíró nemrég plasztikáztatott macáig. Szemtelen vagyok? Igen. Direkt csinálom? Igen. Élvezem? Nanáhogy! Hatalmam van, és a hatalmat mindig szeretem kihasználni, amennyire csak lehet. Démon vagyok, kegyetlen, barbár démon, és ezt sosem hagyom figyelmen kívül. Hiszen mire lennének jók ezek a szánalmas kis emberi lények, ha nem arra, hogy kihasználjam a bennük rejlő sötétséget? Isten legszebb teremtményei...pfff. Nevetséges. Ugyanúgy, ahogy a tollas szentek, ők is azt hiszik, mindenek felett hatalmuk van. Azt hiszik, szánalmas, tiszavirág életű kis életüknek van értelme, lényeges, hogy ők mit és hogyan csinálnak, miről hogyan vélekednek. Pedig lássuk be, ha maholnap egy járvány elpusztítaná a világ lakosainak felét, néhány hónap múlva ugyanúgy menne minden tovább. A Föld forogna, keringne tovább a Nap körül, a Hold apályt és dagályt okozna a tengereknél, férfiak éppúgy kívánnák meg a nők tüzes ölét, mint ahogy a nők áhítoznának egy markos legény után, aki jól alájuk rak, az emberek éhesek lennének, szomjasak, és álmosak, meghalnának, a lelkük pedig a pokolra kerülne, vagy az égi tollasbálba, és még sorolhatnám, mi minden nem menne másként. Szóval, nem, nem hinném, hogy túlzottan kéne szégyenkeznem amiatt, hogy esetleg túlzásba viszem a játszadozást. Az angyalokkal és az emberekkel ellentétben én legalább nem rejtem véka alá, ki is vagyok valójában, és nem játszom meg magam annak, ami nem vagyok.
Jóllakok a nőkből áradó vágyból, kéjes elégedettséggel tölt el, hogy jóformán megzavarodva kívánnak. De nem, most nincs kedvem egyiket sem levarrni. Valójában untatnak, méghozzá rettenetesen. Most semmi kedvem unalmas élvezkedéshez olyanokkal, akik semmit nem bírnak ki, akikben nincs meg a...szikra. Igen, talán ezzel van a baj. Hogy túl engedelmesek. Persze, el tudnám intézni, hogy ne akarjanak ennyire, hiszen kéjdémon vagyok, méghozzá nagyon jó abban, ami a feladatom, de most ehhez sincs kedvem. Helyette inkább sármos mosollyal észrevétlen kacsintást és mosolyt küldök a napozóágyakon sorakozó hölgyek felé, hogy mind azt higgye, csak neki szól, majd nyakamba akasztva a türcsit a forró homokon lépdelve indulok felfelé. A fehér homokos tengerpartot a kék tenger nyaldossa, és a napozóágyak és sporteszközök bérlését szolgáló kis kunyhók mögött ízlésesen kialakított koktélbár terül el. Fából készült, tetszetős kis hely ez, végtelen kilátással tengerre, a távolban ringatózó katamaránokra, a jet ski-ző fiatalságra. Én meg sem állok a pultig. Ott pillanatok alatt perdül elém egy pultosfiú. Magas, izmos srác, füléig érő fonott, barna tincseiben gyöngyök csilingelnek, mintás inge kigombolva engedi láttatni izmos hasfalát, széles mellkasát a fehér térdnadrág felett. Láttam, ahogy az előbb két harmincas nőcinek lökte a rizsát, itatta őket, flörtölgetett velük. Szegények, ha tudnák, hogy ahogy meglátott, a farka azonnal lendületbe jött, és míg végigmért, vagy tízféle póz jutott eszébe, miként is tudna velem kellemes órákat eltölteni, mivel a kis csokifiú velejéig homoszexuális.
- Üdvözlöm, Uram, adhatok valamit Önnek? - kérdezi a csapos, amint odaér. Sötétbarna bőre afrikai származásra utal, akcentusa azonban nincs, feltételezem, helyi lakos lehet. Az angolt azonban tökéletes magabiztossággal ejti ki. Nem tudom honnan veszi egyből, hogy amerikai vagyok, így csupán a móka kedvéért értetlen arcot vágok, majd olaszul, eredeti anyanyelvemen kezdek el neki magyarázni, hadarva, hogy biztosan ne értsen belőle egy mukkot se. Az arc, amit vág, minden pénzt megér. Először kicsit kikerekedik a szeme, barna íriszeiben zavartság csillan, testtartása is kicsit megváltozik, próbálja legalább egyetlen szavamat megérteni, de nem nagyon megy neki. Miután kiélvezkedtem magam, azonban megkegyelmezek neki.
- Oké, oké, csak vicceltem. - vigyorgok rá, majd megérintve kézfejét simítom végig, mintha flörtölnék vele. - De ha azonnal válaszoltam volna, talán rögtön vissza is mentél volna a csinos lányokhoz. - mondom kacéran, mire elvigyorodik.
- Ó, hát ha szeretnéd, akár maradhatok is...csak mondd meg, mit hozhatok neked, szépfiú?
És igen, megint nem bírok magammal. A pasasból áradó kéjvágy szinte pofánvág. Hú, nem kicsit lehet már kiéhezve. Ha jól sejtem, napok óta nem jutott neki semmiféle rosszalkodási lehetőség, ami persze neki, aki állandóan félmeztelen pasasokat lát, kész kínszenvedés. Közelebb hajolok hozzá, két könyökömre támaszkodok a pulton, szinte hallom, ahogy a szíve megdobban izmaim feszülésének láttán.
- Adj valami...pokolit. - mondom, majd kacsintok, és lustán végignyalom a felső ajkam. - Szeretem, ha valami nagyon-nagyon tüzes.
A srác szinte nekiesik a koktélnak, a gondolataiban érzem, ahogy már előre borítékolja a kellemes órákat velem a későbbiek folyamán. Míg a koktélom elkészül, kifelé bámészkodok. A kilátás gyönyörű, az idő épp kedvező a pihenésre. Ritkán van alkalmam kicsit elszakadni a pokolbéli teendőktől, de most kaptam néhány napot Asmodeustól. Persze nem igazi nyaralás ez, végtére is, mi sosem nyaralunk, itt is megvan a magam feladata, de szerencsére engedte, hogy néhány napig máshol teljesítsek szolgálatot. Kellett egy kis környezetváltozás, Cassandrát betörni ugyanis kemény diónak ígérkezik, ehhez pedig szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, szórakozásra, hogy más szemszögből is megvizsgálhassam a helyzetet. Ahogy a koktélom elkészül, elkapom a pultról, és mikor fizetek, egy kacsintást is vetek a szánalmasan begerjedt srácnak, majd tovább sétálok a pulttól az egyik korlátnál lévő asztalhoz, és leülök. Elgondolkozva pillantok az órára. Vajon eljön? Hiszen olyan régen beszélgettünk már nyugodt körülmények között. Démonok között ritka a baráti viszony, végtére is ezért vagyunk démonok. Önző, aljas pöcsök vagyunk mindannyian, csak a saját érdekeinket nézzük, igencsak ritka bennünk a lojalitás és a bajtársiasság. De mégis akad olykor, és azt hiszem Lilith és köztem valami hasonló van. Feküdtünk már-e össze? A franc se tudja, nincs kizárva. Az év 365 napjából biztos, hogy dugással töltök legalább 360-at, szóval tekintve, hogy elmúltam 800, még az sincs kizárva, hogy volt közünk egymáshoz. Vagy közös orgia, esetleg kínzás, ahol egymáson, én benne, ő rajtam kötött ki....a fene se jegyzi meg az összes dugását, nem? Vagy lehet, hogy sosem hozott össze minket a jó sorsunk, még az sincs kizárva. Én konkrét momentumra jelenleg nem emlékszem. Vagy...mégis? Türelmesen dobolok ujjaimmal az asztal barna lapján, s várakozok. Hagytam egy üzenetet számára pár napja. Az elkárhozott lélek asztráltestének bőrébe égettem egy forrasztópákával, hogy itt leszek előreláthatóan úgy egy-két hétig, s ha van kedve, akkor csatlakozzon, hogy végre beszélgessünk egy kicsit. A jajveszékelő, könyörgő "üzenetet" pedig egyszerűen csak a lakosztályának az ajtaja mellé tűztem egy oszlopra. Szó szerint tűztem, néhány méretes szöggel szúrtam át a pasas kéz-, és lábfejét, hogy biztosan megkapja szívélyes meghívásomat. Most már csak az a kérdés, a drága, pokoli nőszemély hajlandó-e eljönni erre a gyönyörű szigetre, hogy élvezhessem a társaságát, vagy megtartja magának üdítő jelenlétét? Mi kéjdémonok ugyanis a kínzáson és a vágyakozáson kívül csak egyvalamit szeretünk jobban: önmagunkat. Közel állunk a Hiúság démonaihoz lélekben: csak mi ezt jobban ki is tudjuk használni.

by Nadiya

avatar
II. Kéjdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Colton Haynes
Vonal1 :
Faj : Kéjdémon
Posztok : 9
Kor : 848éves(22éves)
Lakhely : Pokol / Seattle
Rang : II. Pokoljáró/Rendtag Asmodeus rendje
User neve : L
Vonal2 :
Családi állapot : Olykor bigámista
Különleges képesség : démon II. szint
Foglalkozás : Démontestőr/Asmodeus jobb keze
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése



Tárgy: Re: Lilith x Sidragosam   Szer. Márc. 16, 2016 8:21 pm

Sidragosam… Mit is mondhatnék róla? Kéjdémonhoz képest is meglehetősen impulzív figura, jóllehet, már majdnem ezer éves is elmúlt, ennek ellenére, még mindig hajlamos úgy viselkedni, mint egy hirtelen természetű kamaszfiú, de talán éppen ettől olyan érdekes a maga furcsa módján. Mint minden kéjdémon, külsőleg ő is nagyon vonzó, ez már csak természetes, de ettől függetlenül nem tartozik a játékszereim népes táborába, mint például Sari. Néha volt ugyan rá példa, hogy eltöltöttünk együtt néhány napot - mert vagyok annyira éhes, hogy nem érem be egyetlen éjszakával, csak, ha halandóról van szó, akik lényegesen kevesebbet bírnak, mint egy magamfajta -, de ebből azért nem csináltunk komoly rendszert. Azt hiszem, egy kezemen meg tudom számolni, hány alkalommal találkoztunk olyan célzattal, hogy szórakozzunk egy kicsit egymással.
Mivel nem állunk nagyon közeli kapcsolatban egymással, igencsak meglepődöm, amikor egy nap, a pokolbéli rezidenciám ajtaja előtt megtalálom az odaszögelt haldoklót. Elolvasom a belé vésett üzenetet, és, bár ez tagadhatatlanul nem szép dolog, de elnevetem magam. Ennél érdekesebb meghívást nem is remélhettem volna tőle, ha jól sejtem. Bár nem jelzek neki vissza - jobb, ha bizonytalanságban tartom a fiatal démont, így egészen biztosan kíváncsian várja majd, hogy felbukkanok-e az általa ajánlott helyen, ahol egyébként régen nem jártam.
Nem azért, mert ne tetszett volna a Seychelles-szigetek paradicsomi hangulata, hanem sokkal inkább azért, mert ameddig nem vált a turisták kedvelt zarándokhelyévé, a valóban lenyűgöző, és impozáns tájat leszámítva semmi érdekes nem volt itt.
A modern kor azonban már megteremtette azokat a körülményeket, amelyek miatt most úgy gondolom, igazán megéri a számomra, hogy tegyek oda egy néhány hetes kitérőt… Élelemben, ha jól sejtem, nem lesz hiány - legyen szó fizikai értelemben vett táplálékról, vagy ép a kéjvágytól felrobbanni készülő halandókról -, és még egészen érdekfeszítő társaságom is lesz hozzá. Sidra, ha jól hallottam, igen érdekes feladatot kapott Asmodeustól, amelyre idővel talán érdemes is lenne rákérdeznem, na de nyilván nem a találkozásunk legelején.
A Pokolban senkinek sem teszek említést a tervezett “nyaralásomról”, mert miért is tenném? Corneliusnak és Arielle-nek ugyan megüzenem, hogy egy darabig ne számítsanak a társaságomra, de ők éppen valahol a felszínen múlatják az idejüket - hogy együtt, vagy épp külön, azt nem is tudom, meg az igazat megvallva, ebben a pillanatban pont nem is érdekel -, így kétlem, hogy annyira hiányolnának. Zárójelben jegyzem meg, hogy a maga nemében ez a démonlét egyik legnagyobb előnye: mivel nem igazán vannak érzelmeink, ha akarnék se tudnék féltékenységet érezni emiatt. Különben is, annyi hal úszkál a halandók tengerében, hogy akkor se unatkoznék, ha több száz évig nem látnám egyiküket sem. De ez persze nem jelent semmit, hiszen időről-időre úgyis találkozom velük.
A képességemnek köszönhetően, hogy bárhol képes vagyok testet ölteni - ezzel nyilván nem vagyok egyedül, de azt azért el kell ismernem, ez nagyban megkönnyíti a különböző helyekre való eljutás problematikáját, ha az ember arra adja a fejét, hogy démonná változik -, ezért a csomagolás nyűgjével, mint olyannal, eszem ágában sincs vesződni.
Arra azonban kétségtelenül sok időt fordítok, hogy kiválasszam a lehető legtökéletesebb, alkalomhoz illő “öltözetemet”. Már amennyiben egy kifejezetten keveset takaró, éjfekete bikinit öltözetnek lehet nevezni, természetesen. De ha egyszer az örök nyár birodalmába megyek, akkor minek vesződjek komolyabb ruhadarabok összeválogatásával? Ha bármikor úgy alalkulna a helyzet, hogy valódi ruhára lesz szükségem, csak visszatérek ide, és ennyi az egész. Ilyenkor komolyan sajnálom azokat a nőket, akik kénytelenek átutaztatni a ruhatárukat a fél világon, ha fel akarnak venni valami alkalomhoz illőt.
Végül, csak a tökéletesség kedvéért, egy sötétkék strandkendőt kötök a derekam köré. A hajamat ezúttal hagyom, hogy kifésült valójában omoljon a derekam alá, nincs kedvem különleges frizurába rendezni - ami lehet, hogy rövidesen egyébként is tropára menne -, szerintem így is elegendő lesz.
Amikor úgy ítélem meg, hogy készen állok, füstté válok, és a tengerparton materializálódom ismét, ahová a meghívásom szólt. Amint elindulok a bárok sora felé, nem kerüli el a figyelmemet, hogy a férfiak - de még a nők nagy része is - igencsak éhes pillantásokkal mérnek végig, mint akiknek lennének elképzeléseik, hogy mit kezdenének velem, akár itt helyben, mindenki előtt. Mivel szeretem az orgiákat - s egy ilyen affér kétségkívül abban csúcsosodna ki -, az ötlet, mint olyan, igazán kedvemre való lenne, de most a találkozó sokkal fontosabb.
Nem is kell sokat sétálnom, már meg is pillantom a másik démont, amint egy itallal a kezében az egyik asztalnál ücsörög, s mintha kissé gondterhelt - vagy inkább zavart? - arckifejezzéssel szemlélné a környezetét. Ha jól sejtem, valóban nem vette készpénznek, hogy eljövök. Ez tetszik, nagyon is.
Mi tagadás, nagyon jól áll neki a piros fürdőnadrág - az meg különösen, hogy igencsak le van csúszva a derekán, így lehető legtöbb szabad bőrfelületet mutatja meg a testéből -, a bőrén végigszánkázó apró vízcseppekről nem is beszélve. Talán, ha nem kéjdémon lenne, akkor is magára vonná a hölgyek figyelmét… Ki tudja.
Határozott léptekkel sétálok fel a teraszra, majd állok meg Sidragosam mögött, és egy pillanat erejéig átölelem a nyakát, majd a füléhez hajolok:
- Nekem nem is rendeltél? - súgom - Ez csúnya dolog - húzódik mosolyra a szám, majd ha tudom, elemelem a démon elől az italát, és ahogy felemelkedem, belekortyolok a szívószálon keresztül.
- Egész finom - ízlelgetem az alkoholos koktélt, majd visszateszem a poháralátétre, és leülök a férfival szemben.
- Csak nem hiányoztam? - kérdezem, és megengedek magamnak egy újabb halvány mosolyt, ahogy az asztalra támasztom a könyökömet, és a tenyerembe hajtom az arcomat, így figyelve őt.

avatar
II. Kéjdémon
The devil never sleeps

animae scrinium est servitus

Gif vagy kép : animae scrinium est servitus
Play-by : Monica Bellucci
Vonal1 :
Faj : Démon
Posztok : 1187
Vonal2 :
Vonal3 :
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Lilith x Sidragosam
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-