Nymphetamine

Megtehette volna, hogy elenged. De vajon mi lett volna annak az eredménye? Ilyen állapotban nem sok szerencsét jósoltam volna magam, hiszen az említett hazát biztos, hogy a lehető legmesszebb elkerültem volna. Aminek mi lett volna a végeredménye? Utánam kellett volna jönnie. Neki az semmiség, de csak újabb vitát lobbantott volna fel közöttünk és lerágott csontként került volna elő felelőtlenségem hatalmassága. Felesleges körök lefutását előzőm meg azzal, hogy úgy omlok a karjaiba, mint akinek más menedéke nincs. Ami valahol mélyen igaz is... rajta kívül senkire sem számíthatok. Az ég világon senkire...
Elégedettség járja át testemet, mikor meghallom a morgását. Még nincs minden veszve. Volt egy pillanat, mikor úgy éreztem, hogy vége... vége mindennek. Soha többé nem fog így reagálni, tegyek bármit is, hiszen be kell vallanom igen is élvezem, hogy ilyen hatással vagyok a testére. És az, is imponál, hogy én is hasonlóképpen reagálok. Legyen szó akár egy hangfoszlányról, amiből csöpög az irántam érzett vágya, képes lennék azonnal átadni magam az örökké tartó mámornak.
Szavai hallatán nem vagyok képes elrejteni mosolyomat, és újra magabiztosan szólalok meg.
- És mi a helyzet azzal, ha én fogom a te nyögéseidet hallgatni? - Mindig megfelejtkezik egy másik lehetőségről, és arról, hogy továbbra sem fordultam ki gyökerestől önmagamból. Tekintetemmel tudtára adom, hogy igen is látni fogom a vágytól lángoló arcát, ahogy hörögve, kéjesen nyögve áhítozik a kielégülés után. Én is ugyan úgy mindent látni fogok, ahogy Ő is. Érezni, hallani, látni...
A levegő újra felforrósodik és tova űzi az előbbi hideg közeget. Úgy préselődök hozzám, hogy már szinte fáj, de piszkosul élvezetes is egyben. Minden ami Ő átjárja a testem, és szó nélkül fogadja be azt amit szeretne. Sóhajaitól szaporábban veszem a levegőt, és szükségem is van rá, mert a csókja fulladásig hajt. Mikor már szinte alig bírom tartani magam, eltűnik lábam alól a talaj. Karjai közé kap, én pedig reflexszerűen kulcsolom át a derekát. Leszaggatja a felső ruházatom, ami megadva magát a földön landol. Szinte lángba borulok minden érintésétől, és érzem, kivörösödik a bőröm, ahogy a hátamat érinti.
Az ingét megmarkolva húzom közelebb magamhoz, majd őrjítő lassúsággal kezdem el kiengedni a kalitkából a gombokat. Minden egyes szabadulás mellé párosul, egy apró érintés is. Ő gyors és lényegre törő. Nem hinném, hogy olyan helyzetbe kerültem volna, amitől nála hatalmasabb lennék, de kihasználom azt, hogy most csak az enyém... és azt teszek, amit csak akarok.

Szórakoztat, amit mond és az ajkaimra még szélesebb mosoly ül ki. Nála ez nem féltetlenül van mindig így. A korábbi ki akciójára gondolva, nekem erről teljesen más a véleményem. A piszkos módszereit alkalmazva is zenélhetnék a vágykottájából egész éjszaka. De nem teszem ezt szóvá. Nem akarom elrontani azt, amit újra sikerült valamelyest felépíteni. Hiszen ruházatommal együtt a makacsságomat is szétszakítja. Szóra sem méltatom a manővert, nem érdekel holmi ruhadarab. Annál inkább akarom látni a perzselő, méregető, vágytól csöpögő tekintetét, amivel engem is lázba hoz. Az érintésére vágyom ami a bőrömet végig karistolja. Semmi szükség finomkodásra, az valahogy kettőnk között nem működik, csak bizonyos szinteken. Élvezettel hagyom neki, hogy felfaljon.
Legbelül már rég szétszaggattam volna én is az inget, hogy aztán az is megadva magát a földön kössön. De a végeredményért kivárok. Azért minden szenvedést megér nekem, és még inkább elégedettséggel tölt el, ahogy dalolni kezd. Még inkább meghúzom a gyeplőt, de ő rámarkol a fenekemre, amitől én is csatlakozok a muzsikáláshoz. Pont akkor adja meg magát az utolsó gomb is, mikor leül a kanapéra. Tekintetétől, egy pillanatra megálljt parancsolok magam, és kiélvezem azt, hogy így néz rám. Mintha a fejembe égne, ahogy méreget, ahogy a szemével végig pillant rajtam. Már ettől megremeg, de a kezei még fokozzák ezt és további hangokat csalnak ki belőlem. Hátra vetem a fejemet, hogy utat adjak neki, egy kósza tincs se akadályozza. Csalódottan nyögök fel mikor a csípőmre markol... én még vágytam a folytatásra, de a fenekem alatt dudorodó vágy kárpótol érte.
Jóízűen kacagok fel szavai hallatán, és újra az ing felé nyúlok, ami továbbra is egy zavaró tényező.
Kettéhajtom akár egy könyvet, és a tenyeremet a mellkasára teszem. Halk sóhaj csusszan ki fogaim közül a látványra. Végit életig tudnám nézni, de újra a szemébe pillantok.
- Még a feltételezés is sértő. - Mondom lágy hangon, de nem bírom figyelmen kívül hagyni ajkaim elterülő vigyort és a pajkos nyelvét. - Ez is az alkunk része. - A lelkem akart? Akkor most számoljon annak vágyaival is. Az ujjaim meglendülnek a csupasz felső testen. Körmeimet bevetve elidőznek a kidolgozott hason, úgy játszik rajta akár egy zongorán. Mosolyogva figyelem, ahogy vöröslő csíkokat hagy maga után. Nem érdekel, ha fáj... őt sem érdekelné. Ha akarná, már rég azt tehetné velem, amit Őszeretne. Nem hagyná, hogy így játszadozzak, de ezt ő most megengedi, én pedig, hogy a szavaival éljek kihasználom. Táncos könnyedséggel ring meg egy pillanatra a csípőm, mielőtt újra az ajkait venném célba.

Taktikázok, mert úgy érzem kell. Taktikázok, mert úgy érzem megtehetem. És, ha erre engedélyem van, akkor ki is használom az uram adta lehetőséget. Elnyújtom minden mozdulatomat, csakis azért, hogy kiélvezhessem baritonja zendülését. Rossz szokásként kezdem el újra a határait feszegetni. Ez viszont már a pozitív értelembe vett felelőtlenség részemről. Ennek is csúnya vége lehet, rettentően csúnya, de biztos vagyok benne, hogy az utolsó percig élvezném, bármit is tenne vele.
Csakis azért húzom az időt, hogy a kíváncsiságomat is kielégítsem. Nagyon jól tudom, hogy a határ nincs messze, csak egy kicsit kell piszkálnom tüzet, hogy teljesen beborítson. Azt akarom, hogy szénné égjek a vágyában, utána pedig feléledjek poraimból, akár egy főnix. Annyira szeretném ezt, hogy képes vagyok elfeledni, milyen hatással is van rám, ha csak egy rövid pillanatra is megérint. Több mint sokként hat rám, ahogy tenyerével végig táncikál a mellkasomon. Az élvezet az eszemet veszi és most azonnal képes lennék lemondani arról, hogy játszadozzak vele. Tegyen magáévá úgy, ahogy senki más soha nem tenné. Felizzik a bőröm bárhova is ér, és hangos sóhajokkal tudatom, mennyire is akarom a folytatást. Szaporán kapkodva a levegőt, enyhe csalódottsággal pillantok rá, de a kidolgozott felső test, rögtön eszembe juttatja mit is szerettem volna elérni.
Morog és vicsorog akár egy kiskutya, ez több mint szórakoztató. A szavai csiklandozzák a bőrömet, és igen csak felkelti a figyelmemet. Ahogy az is, hogy eljátszadozhatok vele. Az ujjaim érintésétől meg-megremeg a teste. Lefelé nyomom az altestemet, hogy érezem vágyának lüktetését, ami bizony már vadállat módjára marcangolna szét. Vajon mikor száll el minden ép gondolata, és enged utat a teste által keltett gyötrő kívánságoknak? Csípőm táncára úgy reagál, mintha csak füttyentettem volna. Belesóhajtok a csókba, ahogy az ölemhez ér, de elkapom azt a csintalan kezet.
Ajkaitól elszakadva az arcél mentén haladok a füléig. Igaz, még nagyon is tudatomnál vagyok. Mindent tökéletesen érzékelek, de...
- Puszta kíváncsiságból... - Egy tanoncnak ebből van bőven a tarsolyában. Szavaimmal párhuzamosan lendítem meg a rabul ejtet kezet, és a nyakamhoz emelem. Végig húzom a duzzadó ereken az ujjait - Itt szeretnéd vörösre festeni a bőrömet... - Nem, még van kérdésem. Arasznyival lejjebb csúsztatom a tenyerét és a mellemhez érintem. Puha kéz érintése sóhajokat csal elő belőlem, és még a szememet is lehunyom. Folytatom rekedtes, halk hangon a játékot. - vagy esetleg ezen a vékony bőrfelületen... vagy...? - Finoman tolom lefelé a kezét egészen a forróságban úszó ölemig. Egy jó tanonc mindig példával mutatja be mit is tanult. Én tökéletesen megtanultam Hadranieltől, hogy kell az őrületig korbácsolni a vágyakat, hogy aztán valóban a világomról sem tudva áldozzak a gyönyör oltárán...

Az eszemet veszi. Nem kér engedélyt, ahogy eddig semmihez sem. Egyszerűen fogja meg, és kalitkába zárja, mintha soha sem lett volna enyém a tudatom. Az józan eszemnek annyi, és ezzel leborul a védelmem is vele szemben, amit csakis azért állítottam fel, hogy az ilyen támadásokat könnyen elháríthassam. Naivan hittem, hogy igenis erősen fogok tudni harcolni ellene... minden ellen, ami hozzá kapcsolódik, amit Ő akar. Azonban hiba csúszott a rendszerbe azon a ponton, mikor a valódi vágyaimat kimutatva hagytam, hogy az orromnál fogva rántson bele a kéjes gyönyörbe.
De ez az érzés kölcsönös, ahogy szinte minden más is köztünk. Ez a kapcsolat, már csak ilyen kibaszottul furcsa. Betegesen furcsa, amit mérhetetlenül élvezek jelenleg. Ezt azonban szavakkal soha nem mondanám el neki. Soha!
A képzeletbeli gyeplő, az én kezembe köt ki, és a nyaka köré tekerve rántom magammal abba a teremtett mámorba, amit neki köszönhetünk. Macskaként bújok felhevült testéhez, ahogy a tarkómnál fogva húz magához. Beleborzongok a határozott mozdulatba, amitől hosszan sóhajtok az ajkai közé. Ujjaim felfedező útra indulnak a mellkasán, egészen a széles vállakig. Szorosan kapaszkodok meg bennünk, mintha attól félnék, hogy leszédülök az öléből. A remegés nem hagy alább, minden erőmet összeszedve fojtom el magamban a sürgető kielégülés utáni vágyat. Látni akarom, ahogy ő is kifordul önmagából. Én is élvezni akarom, ahogy a zsebembe süllyesztem az eszét. Ma este csak az enyém lesz, én fogok vele játszadozni egészen addig, még az utolsó csíráját is kiirtottam az ésszerűségnek.
A füléhez érve lassan, kínzó mozdulatokkal ejtem rabul, csavarom az ujjaim közé, mert azt akarom, minden egyes vágyát kiélje rajtam. Nem foglalkozva a finomkodással, nem törődve a következményekkel, csakis az éltesse, hogyan is fogjuk darabjaira cincálni ezt a nyamvadt kanapét... majd egymás testét. A saját tenyerét használom a megbolondítására, azonban az éremnek két oldala van. Beszélek hozzá, megmérgezem a képzeletét és a sajátomat is. Olyan élénken villannak fel az elképzelt, suttogott szavak, hogy akaratlanul is felnyögök. A tenyere forrósága és puhasága még tovább fokozza a helyzetet. A mellkasom egyre szaporábban emelkedik, és úgy érzem, hogy már szinte alig kapok levegőt. Ha még ennél is jobban forrhat testem... akkor bizony forr, lángol. Az ujjaival égeti végig a felső testemet. Meginog a határozottságom, mikor a mellemet érinti. Úgy érzem, helyben feladnám az egészet, és a karjaiba omolva hagynám, hogy reggelig döngessük végig a szoba minden sarkát. De egy nagyot nyelve, és vele együtt fújtatva, vezetem tovább a kezét az ölembe.
A vállába mélyesztem körmeimet, és kettőnk között a mellkasán húzom végig őket a nadrágja széléig, mélyvörös színnel beszínezve a hófehér bőrét. Mennyivel bizsergetőbb mindez, mikor nem csak egy legyintéssel kezd el kínozni. Még ha csak nadrágon keresztül is érzem, ez a kettős ingerlés a bolondulásig hajszol. Áramütésként hat rám, ahogy ajkai a fülemhez simulnak. A levegő bent akad, a remegésem még tovább fokozódik, és a szavai mélyről feltörő sóhajokat csalnak ki belőlem. Még egy apró lángocska pislákol a fejemben, ami jelzi, hogy ki és mi is vagyok. Talán harcolna ez ellen az egész ellen, de a mondandója végére, ahogy meghallom a kérdését... akár csak egy sóhaj, úgy tünteti el az utolsó fényforrást a fejemben, és csak valami marad meg benne...
- Utállak... - ...amiért ezt teszed velem! Oldalra fordítom a fejemet, és az ajkai után kapok. Játékosan harapom meg, megkarcolva azt.- Borzalmasan utállak Hadraniel... - ...mert nem akarom, hogy egy percre is magamra hagyj...

Szükségem van rá. El sem tudom képzelni mennyire. Ez dühít, de az még inkább, hogy Ő bizony tisztában van ezzel. Tudja, hogy csak rászámíthatok, már csak Ő létezik számomra. Nélküle a sötétségben vesznék el. Minden lépésével csak azt bizonyítja, hogy ezt valóság. Muszáj megértenem, hogy mi is számomra, és hogy Én mi vagyok számára. Ettől a gyomromban azok az átkozott pillangók úgy szárnyalnak, hogy kedvem lenne egyesével tépkedni ki a szárnyukat. Elég csak mellettem állnia, rám sem kell néznie, de már sikítani tudnék azért, hogy igenis engem figyeljen. A pillantásával szinte felfal, és ha a szavaimmal ellenkezek is ellene, ez mind csak a büszkeségem miatt van, amit Ő lépésről lépésre megsemmisít. Mintha soha nem is létezett volna az eddigi világom. Mintha egész életemben csak érte sóvárogtam volna. Őrjítő, kibaszottul kínzó. És minek kéne ezt hívnom? Hisz ez több, mint vágy. Lehet, hogy tudatlan vagyok, de még én is érzem a különbséget. Talán tudom is a választ, de még képtelen vagyok felfogni. Nem akarom felfogni.
Hagyom magam ringatózni abba a tudatban, hogy ez mind csak testiség. Egymás kölcsönös kielégítése, hiszen mindkettőnknek vannak szükségletei. Az meg sem fordul a fejemben, hogy ezt bárki mással megtehetné, én pedig ebben is csak Őt látom. Csak Ő rá vágyom. Mi a titka? Miért reagálok így? Miért kell ennyire ragaszkodnom... az a sok kibaszott miért!
Minden egyes apró botlásomat önző módon használja ki, és én hagyom, mert Lucifer lássa lelkemet élvezem. Mérhetetlenül élvezem. Kiszív belőlem minden más gondolatot, és eléri, hogy csak körülötte forogjon a világom. Függő lennék? Nem... az nem lehet.
- Mondtam már, hogy ne hallgass a hangokra... - Szórakozottan szaladnak ki a szavak ajkaim közül. - Hallgass inkább rám... - Még a feltételezés is vicces. Hiszen még azt sem hiszi el, amit kérdezek. Tudja, hogy mi az igazság. Tudja, hogy nem utálom... nem olyan mértékben utálom, mint ahogy hangzik. És az ajkai érintésével az utolsó csiráját is elmorzsolja bennem annak, hogy utálni tudjam. Olyat ad, amit még sose kaptam meg, de ha így kínozna a végtelenségig, ezt akkor sem mondanám el neki. Az sem érdekel, hogy ezt talán Ő tudja, mert a testem súgja, de a szavaimat nem adom. Nem adhatom. Megfeszül a testem, és muszáj a hajába túrnom. Egy stabil pontot keresve, ami még nem hagy zuhanni a mélységbe. De amikor a szemeibe nézek teljesen elveszek. Megborzong az érzéstől, és még levegőt is elfelejtek venni. Belém lát, és olvas belőlem, mintha csak egy rohadt könyv lennék. Elszakítanám a tekintetemet, de magához láncol. Kalitkába zár, és a kulcsát lenyeli.. mert az övé vagyok...
Könyörgésem végre eljut a füléig, mert ő is azt akarja, amit én. Csakis azért. Perzselő tekintetem végig szalad a meztelen testén, és ösztönösen mozdul meg a csípőm, ahogy lassan simul hozzám. Keménységétől újabb sóhaj szakad fel belőlem. Az oldalán keresztül siklik a hátára a kezem, hogy még közelebb húzzam magamhoz. Nembíromnembíromnembírom. Csak ez pulzál a fejemben, vadul lüktet, mert akarom, hogy végre bennem legyen. Összeszorított fogaim szinte már ropognak az elnyomott vágytól, ami a sejtjeimben dübörög. Hangja bársonyosan simogatja a testem, és újra felnyögök, mikor szavai a gyomromig hatolnak. Hogy is tudnék bármit magamban tartani? Teljesen kiszolgáltatott vagyok, de a szavai mérhetetlenül csábítónak hangzanak... még ennél is jobban kiéheztetni? Létezik ez egyáltalán? És miért akarom én ezt tudni? Már megint kihívás elé állít. Megint határokat akarok feszegetni, és érezni, hogy mit is tehetne még velem. Még ennél is többet? Izgatóan kegyetlenebbet?
De nincs lehetőségem játszani, hiszen Ő játszik velem és egy erőteljes döféssel mártózik meg a forró testemben, amitől a karmaimat a selymes bőrébe vájom. Testem ívben feszül, és a fejem hátra bicsaklik szabad utat engedve a mocskos ajkainak. - Világos - Engedelmesen, ingerektől fűszerezve rebegem. Lábaim a dereka köré fonódnak, hogy még mélyebbre furakodhasson. Teljesen kitölt és a testem szinte szárnyal az érzéstől. A hátán is végig karcolom a bőrt, talán még mélyebben mint a mellkasán, hogy napokig érezhesse, nem csak Ő tudja az én testemet szétszedni. Tovább haladva, a fenekébe markolva tolom még inkább magamba, amilyen mélyre csak lehet. Testem az ő mozdulatait felvéve táncol alatta, de vajon még meddig vagy képes ezt épp ésszel bírni...?

Az érzelmeim iránta, a hullámvasút adta élményt nyújtja. Igen, gyűlölöm, de csak azért, ami velem történt. Őt okolom mindenért, pedig én kértem a segítségét. Én tartozok neki s nem pedig fordítva. Ha tudnám még mennyi minden van a listámon, amit törlesztenem kell, lehet hogy meg sem tudnék szólalni. Ha tudnám, mennyi mindent áldozott be értem... és ha valóban képes lennék felfogni az okát... vajon képes leszek megérteni? És vajon el fogja mondani, hogy miért én? Ezért is gyűlölöm, mert bizonytalan vagyok, mert félek és valakit hibáztatnom kell. Valakit muszáj bűnbaknak megtennem, mert képtelen lennék elviselni ezt az egészet. Nem akarom olyan könnyen adni a derekamat, hiszen csak nézzük mi lett az előző kapcsolattal is. Ahogy meghaltam, máris a képembe röhögtek. Gondolataim igazán gyermekiek, ahhoz képest, hogy egy több ezer éves démon hajtja igába a szívemet... és olyan érzelmeket csal ki belőlem, amit még soha nem tapasztaltam.
Olyan érzelmeket, amiket még senki iránt sem tápláltam. Ezt kell jó mélyre elrejtenem, mert nem szabad látnia, nem szabad senkinek sem látni... nekem sem szabadna. De az ilyen helyzetek mindig megtörnek. Minden egyes alkalommal ráüt a keménynek hitt védőburkomra, és a repedés rajta egyre nagyobb. Meddig fogja még bírni?
Szemem megrebben a gyöngyöm szó hallatán. Rávillantom tekintetem, mintha csak belém csípett volna. Érzékeny pont, még egy kicseszett érzékeny pont... De a teste mozgása nem hagyja, hogy a mérgem felszínre törjön. Rátapos a fedelére minden szavával. - Ne hívj így... - Felsóhajtok, ahogy szinte a kanapéba passzírozz. Teste forrósága végig bizsergeti minden pocikámat és, ha még ennél is közelebb tudom magamhoz húzni, hát bizony én húzom. Minden rezdülését érezni akarom, ahogy a teljesen magáévá tesz. Oh, ha tudná már mennyire megmérgezett. Kígyóként mart belém, de ennek nincs ellenszere. Ha keresnék sem találnék semmit, amivel képes lennék megállítani, hogy elterjedjen bennem. De nem akarok keresni, mert ahogy mondja imádom... rohadt mód imádom, hogy ennyi mindent képes előcsalni belőlem. Hisz soha, senkivel nem csináltam így, mint vele. Senki más nem kapott meg úgy, mint Ő. És soha senki nem látott még úgy, mint Ő... Óriási önuralomra lesz szükségem, hogy visszafogjam egy kicsit is az iránta érzett vágyaimat, mert nem akarok könyörögni neki. Annyi mindent nem akarok, és még mindig harcolok, harcolok, mintha lenne esélyem.
Lökéseivel, és hangja csodás rezgéseivel egyre közelebb kerülök a gyönyör kapujához. Azóta erre vágyok, mióta az ablak előtt a karjaiba simulhattam, ha csak egy pillanat erejéig. Szinte a megérkezése pillanatától. De előbb haraptam volna el a nyelvemet, mintsem ezt elmondjam neki. Most is muszáj összeszorítanom az ajkaimat, mert még bírnom kell. Még élvezni akarom, ahogy teljesen elveszíti a fejét ettől a közegtől. Ahogy az ölem forrósága körbeöleli.
A kielégülés utáni ácsingózásomtól egyre inkább rászorulok, de ahelyett, hogy lassítana, még gyorsabban kínozza a testemet, amitől még hangosabban jelzem neki, hogy mennyire kibaszottul élvezem. Az egész ölem bizsereg, és sikít azért, hogy végre az orgazmus mámorában úszhasson. Mikor felegyenesedik kinyújtom a kezemet, és végig húzom a körmeimet az alhasán. Eszeveszettül remegek, és szinte már sajog az egész testem, az elfojtott vágytól. Ködös, sötét tekintettel pillantok végig rajta, és ahogy újabb kérdés kapok, már képtelen vagyok harcolni ellene. Az agyam engedelmeskednek neki. A szívem is újra elárul, ahogy eddig mindig. Megint neki hódolnak be. Az ujjaim végig szaladnak a mellkasán, az állánál fogva húzom közelebb magamhoz, és végre az ajkai közé suttoghassam amivel teljesen megmérgezett. - Imádlak, kibaszottul imádlak...- Szinte érzem, ahogy a védelmem még tovább reped. Vágytól fuldokolva adok hangot a szívem titkának. Ahogy ezt is megígérte... megint neki lett igaza, de hogy is mondhatnék mást mikor csak arra vágyok, hogy ne csak én legyek az övé, hanem Ő is az enyém...?

Ahányszor csak rápillantok mindig keresem a tekintetében azt a rohadt választ, amit még mindig nem találok. Keresem, kutatom annak az okát, amiért ez a helyzet kialakult. Veszettül tudni akarom, hogy miért én? Miért engem? Miért nem ereszt el? Miért nem marad a határokon belül... és a leglényegesebb, miért tesz meg ennyi mindent értem? Hisz utáljam akármennyire is, bevallotta, hogy megmentett. Burkoltan, de elmondta, hogy olyan szívességet kért csakis miattam, amit bizony nem mindenki kaphat meg. Legalábbis a két szép szeméért biztosan nem.
Görcsösen tudni akarom a válaszokat minden egyes kérdésemre, hiszen teljesen összekuszálja az elmémet és az érzéseimet. De attól tartok mondjon bármit is, tudjam meg bármikor is, ebből a kalitkából már sosem szabadulok. Megmentett attól, hogy elveszítsem a józan eszemet, én mégis azt érzem pont Ő az, aki elveszi azt tőlem. Elvesz tőlem mindent, és ezzel csak azért éri el, hogy tényleg az övé leszek... örökké.
A nevem hallatán jogosan villognak a szemeim. Az elmúlt napok eseményei után egyre nehezebben tolerálom a halandó nevemet. Egy pillanatig meg is feszülök tőle, hiszen olyan emlékek kerülnek elő, amiket nem most szerettem volna feleleveníteni. A hangja, kérdése – a mozgásáról már ne is beszéljünk.. -, nem hagyja, hogy eluralkodjanak rajtam. Lehelete végig bizsergeti az egész testemet, és egy újabb sóhaj szakad fel belőlem. Ösztönösen szorítom magamhoz, hogy még inkább érezzem, és elűzzem az előbbi borús gondolataimat. - Édesem, kis szívem, kedvenc kis tanítványom. - Suttogom vissza játékosan, egy reszketeg kuncogást elnyomva a hangomban. A mosolyt azonban nem tudom elrejteni, akármennyire is szeretném.
A gyönyör utáni vágy akaratosan ostromolja tovább a testemet, és ha egy pillanatig sikerült is lenyugtatnom magam, ez hamar szertefoszlik. Kapkodva szedem a levegőt, és a nyögéseim is szaporábbá válnak. Így próbálom hűteni a testem, de semmi haszna. Az ölem egyre forróbb és forróbb lesz. Égetően fortyog bennem az, amit csak Hadraniel adhat meg nekem. Legszívesebben már most hagynám, hogy szárnyalva adjam meg neki magam, de még az utolsó pillanatban szedi ki belőlem azt a választ, amit annyira nem akartam kimondani. Nem csak a testemet kínozza, hanem az elmémet is teljesen tönkre teszi ezzel. Talán ezért is húzom rögtön magamhoz, hogy eltüntessem az ajkaimról azt amit kimondtam. Akarom, hogy lecsókolja róla, de tudom, hogy ettől nem válik semmissé... de mint mindig most is tesz róla, hogy még lejjebb lökjön abba a szakadékba, amiből próbálok kimászni. Amit ő ásott nekem, hogy örökre ott tarthasson. Akárcsak én téged... visszhangoznak a szavai a fejemben. Kérdeznék, annyira kérdeznék, de már beszélni is képtelen vagyok. A lökéseivel olyan magaslatokba röpít, amitől az alhasamban kibontakozó bizsergető érzés végleg elnyeli a testemet. A fejem búbjától a lábam ujjáig átjár a vágyott gyönyör érzése. Újra-újra megremegve kapaszkodok belé, mintha attól tartanék, hogy le fogok zuhanni erről a nyamvadt kanapéról. Elpilledve lihegek a nyakába, miközben próbálom újra befogadni a körülöttünk lévő világot. Apró csókokat hintek a forró bőrére, azonban a fejemben lévő űrt továbbra is kitöltik a szavai, amit egyszerűen nem akarok elengedni. Igaznak akarom érezni... Akárcsak én téged...

Milyen eseménydús vitát robbanthatnánk ki abból, hogy vajon melyikünk is az, aki elcsavarja a másik fejét. Melyikünk is a ludas ebben a kialakult helyzet... titkon gondolom azt, hogy ez az egész az én hibám, hisz én idéztem meg őt. Azonban már rég nem érzem ezt hibának. Szépen apránként hinti el bennem, hogy nekem szükségem van rá. És akire szükségem van, az cseppet sem lehet hiba.
Ezért okolom őt mindenért, arról nem is beszélve, hogy ki vagyok én hozzá képest? Én megfertőzni őt holmi érzelmekkel? Még a gondolattól is nevetnem kell, hiába vagyok tisztában azzal, hogy bizony Ő igen is képes komoly érzelmeket táplálni, elég ha csak eszembe jut az, amit a testvéréről mondott. A szavai még mindig fájdalmasan égnek a tudatomban, és egyhamar nem fognak onnan eltűnni. Lassan már úgy érzem, a fejem számára egy festővászon, amit minden egyes megnyilvánulásával bemocskol. Hol éget, hol elgondolkodtat, hol összezavar... de jelenleg leginkább zavarodottnak érzem magam.
Oh, ha tudná, hogy mennyire is komolyan gondoltam a belőlem kihúzott szavakat, talán a kelleténél jobban lepődne meg... arról már ne is beszéljünk, hogy én még nála is jobban. Ma a fejecském igen csúnya gúnyt űz belőlem, de holnap tisztább lesz minden, és szégyenkezve nézhetek abba a mindentudó tekintetbe, amivel biztosan illetni fog. Rossz érzés kerít hatalmába, mert tudom, hogy most bizony nem fog engedni, és kiemelt figyelmet fog kapni az, amit mondtam. Én pedig veszett tigrisként rebbenek minden szavára... mint mindig. Nem lesz menekvés, nem bújhatok el, de vajon Ő mit gondol? Mit érez? Az mondja, amit hallani akarok, hogy bizony Ő is engem... de vajon ez lenne az igazság? Van olyan képességem, amivel magamba bolondíthatok egy majdnem háromezer nyolcszáz éves bukott angyalt? Kétlem... ez az, amit baszottul kétlek.
Erős, biztonságot nyújtó karok között szinte elveszek, ahogy magához szorít. Az is ad egy löketet, hogy visszatérjek az orgazmus nyújtotta mámorból. Magatehetetlenül billentem hátra a fejemet, ahogy megragadja az államat. Engedelmesen forrasztom hozzá az ajkaimat. Az ujjaim az oldalára feszülnek, ahogy végig simít rajtam. Újra megremegek az érintésétől, amit már tényleg képtelenség felfogni. Végig cikázik bennem egy kósza gondolat, hogy vajon mit használ ellenem? Mije van, ami senki másnak nincs, nem is volt és az ilyen hatást képes kiváltani nálam?
Borsózik a bőröm az ajkai érintésétől, és bizony tökéletesen érzem az ölemnek újra neki feszülő vágyát. Ösztönösen csúszik a kezem végig a mellkasán, bekúszik a kettőnk közötti kis résen, akár egy kígyó, hogy elkapja az "áldozatát". Puhatolózva simítok végig rajta, játékosan cirógatva, miközben én is a szemeibe pillantok. Apró félmosoly jelenik meg az ajkaimon, amit a szavai csalnak elő belőlem. - És mi van, ha még mindig akarom? - Teszem fel az ártatlan kérdést, de a kezem továbbra is apró ingereket ad neki, nehogy elfelejtse, miről is szól a ma este. - Meg fogsz büntetni? - Végszóként szűrőm ki a fogaim közt, és mohón fúrom kék tekintetemet a csokoládé fergetegbe. Ujjaim vékony indaként fonódnak a nedves férfiasságra, finoman le és felmozgatva a csuklómat. Látni akarom az arca rezdülését, minden egyes érintésnél. Íme az én emlékeztetőm, hogy ki is az aki valószínűleg elcsavarta az Ő fejét...