Felhasználónév
Jelszó
Automatikus bejelentkezés 
:: Elfelejtettem a jelszavam!



Utolsó hozzászólások
Az utóbbi tíz üzenet
Carl Gustav Brändström

Kedd Dec. 17, 2019 1:52 pm
Quintus C. Dolabella

Vas. Jún. 11, 2017 10:20 pm
Maya Brändström

Szer. Május 24, 2017 8:29 pm
Quintus C. Dolabella

Hétf. Márc. 20, 2017 12:57 am
Jonah Benjamin Swanson

Kedd Szept. 06, 2016 10:21 pm
Maya Brändström

Csüt. Jún. 16, 2016 9:42 am
Cassandra

Vas. Ápr. 24, 2016 7:28 pm
Mammon

Csüt. Márc. 31, 2016 10:52 pm
Norah Sommers

Csüt. Márc. 31, 2016 10:11 pm
Lucretia Mantova

Csüt. Márc. 24, 2016 12:52 pm



Suttogó hangok
Üzenj másoknak • Ne hirdess!




Megosztás

 Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete




Tárgy: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Szer. Jan. 14, 2015 4:00 am

+18



Sebastien jól tudja, hogy ha van valami amit nem lehet keverni, akkor az a munkát a magánélettel elv. Csak, hogy van egy aprócska apropó, még pedig, hogy a férfi élvezettel kever bármit bármivel. Amióta Kate úgy döntött, hogy betört az otthonába, és azon kívül, hogy beszopogatta az egyik méreg drága whiskey-jét még…. a tetejébe a vadi új televízióját is szét barmolta, szóval örülhet, hogy egyáltalán nem lett feljelentve… vagy nem eresztett golyót belé… akár hová. Tudta jól, hogy ha meg akarja bántani, nos… hát a nő nem úgy gondolkodik, mint tipikus társai, de azért ő is nőből van, és ha igaz amit szajkozz egyfolytában, hogy még mindig nem felejtette el, akkor… valamennyire kellett bántsa az, hogy konkrétan úgy viselkedett vele, mint ha az utcasarokról kapta volna össze abból a célból, hogy kiürítse magát. Akármilyen keményen is hangzik, bár… azt még magának sem vallaná be, ha létezett nő akivel nem tudott volna így bánni, nos az a hibbant tyúk… legalábbis több, mint húsz évvel ezelőtt, de most már…. ő az első nő akivel így bánik. Mi a fészkes fenének kellett megint ide jönnie, megkeresnie őt: Nem meg mondta annak idején, hogy még csak erre felé, még csak feléje sem vegye az irányt, és mégis itt van, egy országban vele… ami még nem elég távol. Egy másik földrész, vagy minimum egy másik univerzum, ó igen az lenne a legjobb, oda csak nem menne utána. De hát a nő soha a büdös életben nem vette komolyan, vagy hallgatott volna rá, így most sem, és úgy gondolta ideje pofavizitet tartania. Pedig a férfi olyan jól meg volt nélküle, általában a kis rendelőjében dolgozgatott, és szabadidejében pszihopatamódon üldözte és gyilkolta a természetfeletti lényeket, na meg azokat akik segítették az ügyüket, esténként pedig benyakalt a whiskey-jéből. Szóval igen, köszöni szépen de neki ez az élet tökéletesen megfelelt, minek neki nő, ráadásul ilyen?
A nő… cöhh sokkal inkább kislány, hogy is hívják… valami Andrea, nem Anita… nem ahh, meg is van Melinda, szóval Melinda a szomszédban lakik a szüleivel, pszihólogusnak szeretne állni, és ma megkérte a férfit, hogy gyakorlat gyanánt, hadd legyen az asszisztense, Sebastiennek ebből semmi baja nem lehet, szóval semmi okot nem látott, miért ne egyezhetett volna bele. Ráadásul… a bige alig húsz éves, aranyfürtű, domborodik ahol kell, van mit markolni rajta, és… talán azért teszik ennyire a férfinek mert kurvára hasonlít Kate fiatal énjére, lehet ez valami tudatalatti dolog, magát még sosem analizálta, és nem sok kedve lenne hozzá, bizonyára próbálkozását nem koronázná siker…. az fix. Melindán csupán egy halványkék falatnyi ruha van, ami igen csak megmozgatja a fantáziáját, csókolni való, dús ajkain barackvirág színű szájfény csillog, amit nem sokára le fog nyalni. Egy órája már legalább a hálóban szórakoztatják egymást, a fiatal lány éppen bele mászik az ölébe bele kapaszkodva szürke pólójába, másik kezében az egyik méreg drága boubonját szorongatja, az előző már serényen elfogyott. Néha eljátszik a gondolattal, hogy talán alkoholista, de ezért is, mint minden másért azt a bestiát hibáztatja. Bash keze a lány tenyérbeillő, kemény fenékre vándorolva keményen markol bele, ahogy közelebb rántja magához.
-Ez… ez nem etikátlan?- fúródik kíváncsiság a lány nefelejcskék íriszeibe, mire a férfi csak felhorkan, nagy kortyot húzz az üvegből, majd ledobja a földre, a következő pillanatban bal keze felcsúszik a gerince mentén a szőke tincsek közé, beléjük markolva rántja közelebb a fejét.
-Dehogy, édesem… csak levizsgálom az árut, ha nem vagy elég érett nem alkalmazhatlak…- motyogja a bőrébe ahogy csókot lehel a kulcscsontjára. A következő pillanatban a miniruhát feljebb tűri, egészen a csípőjéig, hanyatt dől, ujjai végig simítanak a lába között, ravaszkás mosoly csusszan arcára mikor hangosan nyögdécselni kezd a nő. Nemese egyszerűséggel nyúl be két ujjával a rózsaszínű selyempánt alá, szét szakítva tépi le róla meg akadályozva, hogy útban legyen. közben ő sem volt rest, addig a nadrágból igyekezett kiszabadítania a férfiasságát, amikor ez megtörténik a csontjába kapaszkodva rántja magára, és élvezkedve pillant végig rajta ahogy ő birtokba veszi azt.

Sebastien A. Harrison
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

Sebastien A. Harrison
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : pszihopata
Gif vagy kép : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Batb-1a-prettiestcaptain
Play-by : Ian Bohem
Vonal1 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Faj : vadász
Posztok : 32
Kor : 39
Lakhely : Port Angeles
User neve : K.
Vonal2 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Családi állapot : Nőtlen.
Különleges képesség : remek manipulátor vagyok.
Foglalkozás : Elmebajos pszichológus.
Vonal3 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Kedd Jan. 20, 2015 2:09 am

18+
I killed for you; who else can say that?
Érdekes fordulatokat vettek újabban az események. Voltaképpen azon csodálkozom, hogy egyáltalán még van időm kiruccanni a városból. Most, hogy immár mindkét kölyköm vígan éldegél a házamban. Illetve nem vígan, de legalább élnek – és jelenleg ez a legfontosabb! Ami talán engem lep meg a leginkább, elvégre pontosan mióta is érdekel a sorsuk? Én, mint a mintaanya… na, ne! Még viccnek is rossz, nemhogy igaznak. Pedig sajnálatos módon nagyon is igaz. Nem voltam ott, amikor kicsik voltak, nem én neveltem őket. Nem tudok szeretni. Nem tudok úgy szeretni, mint más anyák. Csak erőszakosan. Csakis ehhez értek. Viszont meg tudom őket védeni. Hálátlan egy feladat, az tény, nem mintha egyáltalán elvárnám tőlük, hogy hálálkodjanak vagy ilyesmi, merthogy konkrétan magasról teszek rá, hogy mit éreznek irántam. Gyűlölnek, mindketten gyűlölnek. És a legkevésbé sem érdekel. Attól még megvédem őket, mert ez a dolgom… Mi lett velem? Nem is értem. Ja, de… mégis. Mert ha én nem védem meg őket, akkor ki fogja? Ezen az elven működöm most jelenleg. Grátisz gyanánt pedig, vagy ha úgy tetszik amolyan „levezetés” címszó alatt felkerestem azt a vámpírt. Azt a vámpírt. Mondanom sem kell, hogy mennyire nem volt egyszerű feladat, a kivéreztetése meg aztán pláne nem, de én ugyebár a legjobb vagyok, és mivelhogy imádom a kihívásokat, nem jelenthetett nekem akadályt. És most, mint ahogyan azt ígértem, le is szállítom a kedves illetékesnek. A baromarcúnak, akit nem mellesleg imádok. Szóval, ja. Vannak gondok…
És akkor még mindig nem mondtam a grátiszon túli grátiszt, a habot a tortán, a cseresznyét a habon, ami annyira szuper, hogy magam is dobtam egy hátast, amikor megtudtam, avagy szembesültem a ténnyel. Terhes vagyok.
Az a vicc, hogy ez nem vicc. Ami pedig még nagyobb vicc, hogy ugyan ezzel a címszóval állítottam be Sebastien kéglijébe, és láttam viszont őt sok-sok év elteltével, nem vagyok benne biztos, hogy komolyan gondoltam azt, amit akkor mondtam neki. Mármint, hogy csináljon nekem gyereket. Mert azért egy babával a hasamban mégis hogyan fogom megvédeni a mostani babáimat? Az óriáscsecsemőimet…
Nem egyszerű. Egyáltalán nem. Meg hát nyilván az emberünk sem szánt szándékkal ejtett teherbe, habár belőle akár még azt is kinézném, hogy mégis. Már ha csak abból indulunk ki, hogy tőlem tanult mindent… Mostanra pedig olyannyira bomlott elméjű lett, hogy lassan kezdem elirigyelni tőle.
Mindegy is. Egyszerre csak egy gondot kell kezelésbe vennem, tehát leszállítom szépen ezt a mocsokláda vámpírt az embernek, hogy végre bevégezhesse a bosszúját. Hátha akkor képes lesz nekem megbocsátani. Legalábbis ebben reménykedek…
Ám amikor a helyszínre érve szembesülök azzal, hogy mivel tevékenykedik az árva lélek a szabadidejében, hát… nem is tudom hirtelen, hogy mi zajlik le bennem, a fejemben, a tudatomban. Egy hatalmas nagy káosz, leginkább. Az viszont bizonyos, hogy Sebastien újfent felülmúlta önmagát. Én meg szintúgy, hiszen akárcsak a legutóbb, úgy most is hívatlan vendégként törtem fel a zárat és invitáltam be magamat a házba, majd masíroztam fel a hálószobájába, jóhiszeműen és naivan. Ő meg most rábaszott. Vagy inkább én basztam rá?
Nem. A kiscsaj baszott rá. De bizony szó szerint! (…)
Kapásból a legelső gondolatom az, hogy mi a jó francot keres ez a senkiházi utánzat – az én utánzatom, ráadásul! – az én helyemen? Az én pasimon lovagolva…
Vörös ködfátyolként borul elmémre a harag, hirtelenjében még azt is elfelejtem, hogy tulajdonképpen miért is jöttem ide. Sajnos ha szétbasz az ideg, akkor nem igazán vagyok képes hidegvérrel, megfontoltan döntéseket hozni. Sőt, ilyenkor még csak gondolkodni sem szoktam… egyszerűen csak cselekszem. Aztán megbánok mindent. Vagy nem.
Ösztönből mozdulok, ahogy a sivatagi sas csöve fájdalmas lassúsággal a lányra szegeződik, majd katatón állapotban meghúzom a ravaszt, és beleeresztem a tárat.
Minden csupa vér. A kisasszony pedig élettelenül hanyatlik rá az én pasim mellkasára, miután művészi módon okádta a férfi arcára az agyvelejét. Hm, fincsi. Harrison tulajdonképpen most egy friss hullával kefél. Hát… meg is érdemli, a rohadék…
Két öblös lépéssel leküzdöm a maradék távolságot, és újra lőni készülök. Azonban sajnálatos módon kifogyott a tár, hiába kattintgatok önfeledten, nem jön semmi a pisztolyomból. Még szerencse, máskülönben most a pillanat hevében a baromarcú is kapott volna magába egy jókora adag ólmot.
Nem tudom, milyen arcot vághatok, de nagyon nem is érdekel – a másik ledöbbent arcát azonban látni kéne. Noha jelenlegi állapotomban még nagyon azt sem vagyok képes érzékelni, mert hát… na. Rettenet. Borzalom. A legszívesebben megölném még egyszer.
Aztán hirtelen váltok. Úgy teszek, mintha nem is lennék ideges, mintha éppen csak leszarnám az egészet, és csupán azért öltem volna meg a kislányt, mert nem volt szimpatikus.
- Ez most komoly? Kislányokat kúrogatsz? – szegezem neki a kérdést, enyhe éllel a hangomban, némi szarkazmussal megfűszerezve, miközben hanyag eleganciával az ágyra huppanok. Pontosan oda a hulla mellé. Így legalább van alkalmam megcsodálni közelebbről. Helyben vagyunk… – Ráadásul a néhai önmagammal? Ez… szánalmas…
És annyira amatőr. És levágós. És mindjárt kinyírom. Most már csak azért is!
Eredetileg egyébként kurvára nem akartam vele megosztani az örömhírt, de most már mindegy, leszarom. Ezt is, mint úgy általában mindent…
Hirtelen ötlettől vezérelve pattanok fel ültemből, majd a táskámból előtúrva vágom hozzá a terhességi tesztet, dobozostul és mindenestül. Okosodj, kisember…
- Baszod, felcsináltál, te állat! – fakadok ki mindenféle előrejelzés nélkül, persze csak visszafogottan, a saját stílusomban, a tőlem jól megszokott módon. De úgy vélem, hogy ez az ominózus szöveg már így is önmagáért beszél. Nemde?


©

Anonymous
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Vas. Jan. 25, 2015 3:49 pm

+18


Általában a férfiak nem szeretik bevallani, ha vannak érzelmei, pláne nem a Sebastien félék nem szeretik az ilyet nagy dobra verni, főleg akkor ha egész véletlenül ahhoz a bizonyos érzelmekhez egy bizonyos nőhöz van köze. Igen ám… kedves honfitársaim, ugyan is mindegyik férfi problémájához egy bizonyos vezet, ha bevalljuk magunknak ha.. nem, ez így van. És ha nem olyan nő okozza az elmebajodat, aki nos… akit Kate Bennett-nek hívnak, akkor nagy szerencséd van, viszont ha igen, akkor jobb ha menekülsz, különben nem úszod meg. Nos, Bash is ezt tette, menekült konkrétan egy másik országba, azt gondolván, hogy itt soha a retkes életben nem fogja keresni, hogy még csak eszébe sem jut itt keresni őt, sőt egyáltalán nem jut eszébe sehol sem. De úgy látszik a ragaszkodása pont ugyan olyan beteges és perverz, így naná hogy rá talált, ezzel is felbontva azt a tökéletes összhangot amit évek óta…. pontosabban, több mint tíz éve sikerült össze szednie magának, ezzel is legalább úgy tennie, mintha minden rendben lenne, mintha azzal a húzásával hogy hozzá ment ahhoz a porba fingóhoz, azzal kiölhette mindazt amit addig kapott az akkor még kislánytól. Mintha az emlékeiket egy csettintésre tüntette volna el, mintha nem is létezett volna, csupán egy álom lett volna. Igen, tévedni emberi dolog, és ő ember… minden értelemben csupán ember, és mint ilyen ezért gondolta azt hogy a nő nem akad a nyomára, öreg hiba volt, mert rá akadt, és amióta betört a házába. Igen… mit neki ajtó csengő, esetleg kilincs, ő keményen betör mások otthonába, és bármiféle engedély nélkül iszogatja a drága whiskey-jét, még csak nem is… az olcsóbbik fajtából, ugyan kérlek, ha valaki játszik, akkor nagyban tegye… és mint ilyen játékos, hát az Missis Bennett… De nem, neki még ez sem volt elég, ugyan hogy a fenébe lenne elég, így szétbarmolta a legújabb tévéjét, amit éppen hogy sikerült kifizetnie, mert a férfi nem úszkál ám az édesapja pénzében pont úgy, mint az asszonyság. Éppen ezért kérdéses, hogy miért pont egy olyan fiatal bigét akar döngetni, aki hajdani önmaga… vagyis mit akar, már döngeti, hiszen semmi sem állhat az útjába, hogy az övé legyen, hogy remegve omoljon majd a mellkasára amikor a csúcsra röpíti, igen ám, de van úgy hogy ember tervez, Isten végez. Avagy ember tervez és Kate végezz, bár először nem is gondolta hogy azután ahogy viselkedett vele újra látogatást tesz a férfinél, a legtöbb nő, mármint a legtöbb olyan nő aki normális, mert hát az a nő biztos hogy nem normális, szóval még arra felé se dugta volna az orrát. de Kate nem csak hogy arra dugta, de határozottan bebizonyította hogy férfi még mindig fontos neki, hogy jelent neki valamit, hát… maximum a terrioriumát jelöli ki a férfira és a birtoklási vágyát, ha egyebet nem is.
Az egyik pillanatban még nagyban ül a csaj rajta, és önfeledten bele merülve lovagol rajta, ó… igen apait-anyait beleadva, míg a következőben már a bige mozdulatlanul dől a férfi mellkasára, kiadva magából agyának valamennyi ott bent lakozó testrészeit, vagy két liter vérrel párhuzamban, konkrétan még csak sikítani sem volt ideje, Kate annyira gyors volt, Bash egy pillanatra bámul maga elé,m vagyis a plafont fixirozza, ahogy mély levegővétellel próbálja csökkenteni a bűzt ami orrát facsarja, a drága ágya, tiszta vér… a lányé, akinek csak annyi volt a baja hogy a lány véletlenül a férfin akadt.
Aztán hirtelen csattogó hangot hall, könyökére támaszkodva érdeklődve méri végig a vadásznőt, aki úgy lő, mintha megbuggyant volna, csak hogy nem jön ki semmi a tárból, ejha… nagyon felkészült lehet a kicsike.
-Csak nem lelősz? azért mert merek élni nemi életet szingli létemre? Mert hogy ugye egyedülálló férfiként megtehetem, tudod… ezt gyilkosságnak hívják, akár fel is kaphatnám a telefont, hogy feljelentselek..- jegyzi meg önfeledten vigyorogva ahogy végig siklik rajta a tekintete, de természetesen nem fogja hívni, mert nem akarná börtönben látni, meg annyira nem is lenne értelme, hiszen mire kiérnének…. a nő már mindent el tüntetne, igen tuti hogy még csak az ujjlenyomatának a legapróbb, legkisebb részét is eltüntetné, hogy aztán az a vadbarom a férfit röhögné körbe, mire Sebastien kéne törölné, mai szintén nem volna jó, így inkább nem tesz semmi ilyesmit, mert ki más, mint ő szívná meg a dolgokat, keményen.
Végül egy puha érintéssel tolja le magáról a kislány tetemét, és akár bármit is végbe gondolhat a nő eljátssza, hogy mennyire nem izgatja az egész dolog, na persze, nyilván azért lőtte tarkón a bigét, mert annyira lazán fogja fel a dolgokat, nevetséges, mindketten azok, pláne, hogy… ennyire nem bírnak elszakadni egymástól.
-Először is, egyedülálló férfiként azt kúrógatok akit én akarok, mert NEM vagyunk együtt, te voltál az aki… férjhez ment és nem én édesem, másodszor kurvára nem volt kislány, igazi nő volt, nagy cicikkel meg ilyenek, szóval… mi a kurva életet keresel megint itt? És remélem, hogy nem kúrtad szét a záramat, mert istenemre esküszöm, hogy… kifizeted…- mérgesen tornássza magát ülő helyzetbe, nem… mintha neki lenne a joga, de csak azért is megteszi, mert ő ilyen kis kedves fiatalember, mert ő már csak megteheti, még azért is. –Ó… valóban? Fel se tűnt…- jegyzi meg jegesen ahogy finom ráncokba szalad a homloka, ezután vesz egy mély levegőt, az egész szoba bűzlik… a vértől, a csaj vérétől, szuper. Amikor is egy kis doboz landol az ölében, egy teszt… még hozzá terhességi, körül belül úgy tekint Kate-re mint akinek minimum elmentek otthonról, a nő… terhes lenne, de… nem… ez nem lehet, nem lehet tőle, mert csak egyszer a múltkor és az sem tartott valami sokáig, ez…. egyszerűen képtelenség.
-Én? Felcsináltalak?- dühösen pattan fel és kapja fel a földről az alkoholos üveget,- biztos hogy nem én.. vagy nem is vagy terhes, azok a szarok … tévedhetnek, nem lehetek apa… leginkább a te gyerekedé nem… és… takarítsd fel a mocskodat,- sziszegi ahogy lehúzza az üveg negyedének tartalmát, ezután elindul kifelé lassú léptekkel, le van fagyva, totálisan le van fagyva, nem érti… hogyan lehetséges…ez?

Sebastien A. Harrison
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

Sebastien A. Harrison
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : pszihopata
Gif vagy kép : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Batb-1a-prettiestcaptain
Play-by : Ian Bohem
Vonal1 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Faj : vadász
Posztok : 32
Kor : 39
Lakhely : Port Angeles
User neve : K.
Vonal2 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Családi állapot : Nőtlen.
Különleges képesség : remek manipulátor vagyok.
Foglalkozás : Elmebajos pszichológus.
Vonal3 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Kedd Jan. 27, 2015 4:27 am

18+
I killed for you; who else can say that?
Na, hát azért már mindennek van határa, kérem. És ez a látvány, ami fogad… még mindig nem tudok felocsúdni. Mi ezt itt? Illetve nagyon is jól tudom, hogy mi ez. Pontosan az, aminek látszik. Ez a pedofil vadbarom éppen egy kislánnyal dugatja magát. Vagy fordítva? Már nem is tudom számon követni, hogy ki dug kit. Annyi a lényeg, és amit határozottan állítok, mégpedig hogy nem én vagyok ott. A saját pasimon. Nem én lovagolok, hanem valaki más… Úgyhogy szerintem teljes joggal döntök úgy végül, azaz nem is döntök, sokkal inkább ösztönből cselekszem, és lövöm agyon zokszó nélkül szerencsétlen kurvát. Aki nem mellesleg kiköpött fiatalkori én. Nem normális ez az ember. Ha ennyire nosztalgiázni támadt kedve, miért nem hívott egyszerűen csak engem? Miért kellett most egy ártatlan lánynak meghalnia az ő baromsága miatt? Nem mintha egyébként annyira izgatna a dolog, mert a legszívesebben még ötször kinyírnám, minimum! Amennyiben ez egyáltalán lehetséges volna, csakhogy sajnálatos módon nem az. Így jobb ötlet híján, mivel ha én egyszer elkezdek lődözni, akkor egyértelmű, hogy ki kell lőnöm az egész tárat, és reflexszerűen kell lőnöm arra, ami él és mozog. Az esetünkben pedig ez ugyebár a baromarcú. Tehát minden bizonnyal most ő is alulról szagolná az ibolyát, ha nem fogy ki a táram. Merthogy kifogyott. Hála az égnek. Bár ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor azt kell, hogy mondjam, jelen pillanatban a legszívesebben kinyírnám őt is. Megnyúznám. Kitépném a szívét. Sőt! Letépném neki a férfiasságát, hogy többé ne tudja használni. Avagy megfojtanám egy kanál vízben. Szóval csupa ilyen cuki dolog, maradjunk ennyiben.
Megvadulva, felbőszült bikákat megszégyenítő módon, mégis üveges tekintettel, önkívületi állapotban kattogtatom a tárat, hiszen golyó már aligha jön onnan. De nem baj, ez engem megnyugtat. Aztán mivel a lövöldözés ugyebár már csak ilyen megnyugtató dolog, sikeresen le is nyugszom – legalábbis magamhoz mérten. Nyilván soha a retkes életben nem leszek olyan nyugodt, mint a normális emberek. Ám ez legyen inkább az ő bajuk, elvégre hamarabb végzik a puskacsövem végén. Mint ez az egyén is itt…
Nem tudom, hogy mit gondoljak hirtelen. Miért csinálja ezt? És engem egyáltalán miért is érdekel? Ráadásul nem is hogy érdekel, hanem szabályosan fájdalommal tölt el… Fájdalommal tölt el a tudat, hogy más is érintheti azokon a helyeken, ahol csak én érinthetem. Olyan fájdalom ez, amivel nem tudok, és soha nem is tudtam mit kezdeni, így nem tart tovább két másodpercnél, majd ezt követően a hozzám méltó, és tőlem már jól megszokott érzés győzedelmeskedik. Ledominálja a másikat.
A düh. A harag. Érzem, ahogy szétfeszít belülről. Majd éles váltás, hirtelen kattanás – és semmi. Mintha nem is létezne. Ki ez a baromarcú senki?
- Lelőni? Ugyan, kérlek… mégis minek? Simán megölhetlek az agyammal – teszem el a pisztolyt a tokjába, majd egy kis szemléltetés gyanánt szabadjára engedem a képességemet, amely annak a nagy mennyiségű vámpírvérnek köszönhetően, amit ugyebár napi rendszerességgel fogyasztok, igencsak magas szintre sikerült fejlesztenem. De nem kell pánikba esni, eszem ágában sincs bántani, helyette inkább azt teszem, amihez mindig is értettem; idegileg készítem ki. Ebben jó vagyok. Nagyon.
A hálószobában lévő televízió egy másodperc töredéke alatt robban fel annak az elektromágneses mezőnek a jóvoltából, amit én idéztem meg. Természetesen. Érthetőbben mondva; küldtem a tévének egy kis extra áramot, az túlhevült, és bumm. Immáron Harrison második tévéje éli az orgazmusát. Az előzőről már a múltkor gondoskodtam. Mert én annyira jó vagyok, hogy nem csak a gazdiját elégítem ki, hanem magát a televíziót is. Mindkettőt. Ezért már járna a prémium, én úgy vélem.
- Hupsz – csusszan ki a számon egykedvűen, miközben szemezek egy sort a lángokkal, majd könnyedén a hulla és a férfi mellé huppanok habtestemmel. – Egyébként akkor már akár első körben magadat is feljelentheted. Pedofília miatt.
Azt a kijelentését pedig inkább válaszra sem méltatom, hogy szingli férfi létére joga van hozzá. Persze, álmodj csak királylány…
Hihetetlen ez az ember. Éppen hogy csak lenyugodtam az előbb, most megint sikeresen felkúrja az agyamat azzal a dumájával, miszerint mi nem vagyok együtt. És ezt még van pofája kihangsúlyozni! Hát nem tudom, milyen fejet vághatok most, de hirtelen kedvem támadt megölni. Újfent. Mily’ meglepő…
Kitágult orrlyukakkal fújtatok néhányat, és már lendülne a kezem, amikor eszembe jut egy sokkal célravezetőbb megoldás. Váratlanul, hirtelen ötlettől vezérelve hajolok hozzá közelebb, s ugyanezzel a lendülettel szépen bele is harapok az arcába. Nem olyan erősen, hogy vérezzen, de azért nem is mondhatni, hogy túlzottan gyengéden csinálom. Azt ugyan ne kérdezze senki, hogy mégis honnan jött ez az ötlet. Szeretek kísérletezni. Még az is meglehet, hogy mindjárt feldugok a seggébe valami éles tárgyat, csak hogy érezze a törődést. Elvégre kreativitásból sosem szenvedtem hiányt.
Visszahúzódok tőle, hogy megfigyelhessem az arckifejezését. Még hogy nem tudta… Ez pontosan olyan kamu kijelentés, mintha én azt mondanám, hogy teljes mértékben hidegen hagy a létezése, a nemi élete, meg úgy nagyjából minden, ami vele kapcsolatos. Csakhogy ez nem igaz. Nagyon nem. És ha nem lenne elég maga a tudat, akkor még grátisz gyanánt az arckifejezése is arról árulkodik, hogy hazudik. Nem nehéz rájönni, főleg nekem nem, hiszen mindig is jól olvastam a szemeiből, a mimikájából és úgy alapjáraton belőle.
Hanyag eleganciával rugaszkodok el az ágyról, hogy aztán ugyanilyen hanyag eleganciával vágjam bele a képébe a terhességi tesztet és magát a tényt, hogy bizony felcsináltál, drága barátom. Ám még mielőtt bármiféle komolyabb jelegű megjegyzést ki tudnék passzírozni magamból, vagy netalántán újra dühbe jönnék, vagy akármi reakciót arra, hogy megint alkoholizál – nem mintha ez engem annyira érdekelne –, kis híján elröhögöm magamat. Mert hát ugye azt mondanom sem kell, hogy a sokktól vagy ki tudja mitől, de kint felejtette a szerszámát. Márpedig ez így összességében, ahogy így próbál dühöngeni, eléggé groteszk. Nem is tudom komolyan venni. Egyetlen szavát sem. Sőt, még csak a szemeibe sem tudok nézni, merthogy vagyok olyan perverz, hogy egészen másra koncentráljak.
- Nem akarod eltenni? – teszem fel végül az ötmillió dolláros kérdést, miközben belepillantok azokba a vadítóan acélkék íriszeibe. És próbálom itt is tartani. Mármint a pillantásomat, természetesen.
Annak meg tulajdonképpen még örülök is, hogy nem hisz nekem, mert eredetileg rohadtul nem akartam megosztani vele a terhességemnek a hírét, csak ugye a pillanat és az idegbaj hevében kicsusszant a számon. Megesik a legjobbakkal is, nemde?
- Tudod, az a legjobb a teherbeesésben, hogy nem feltétlenül kell hozzá orgazmus, a nő részéről legalábbis. Tehát ha nem tart sokáig, de te közben elmész, ami ugyebár gáz, de a lényegen nem változtat. Simán teherbe lehet esni – magyarázom önfeledten, mintha csak egy biológia órát tartanék neki. Ó, igen! Mint a régi szép időkben, amikor magamon mutogattam meg, hogy mit hogyan kell csinálni. Azt erre lecserél egy ilyen kis senkiházira, akit végezetül nekem kell kinyírnom?! Felháborító az egész rendszer, kérem.
Aztán a paraszt baromarcú megint faképnél hagy. Na, ezt nem… másodjára már nem játszod el velem, Harrison…
- Most meg hova mész? Nem félsz, hogy mindjárt a hátadba eresztek egy tárat? – kiabálom utána, keserű éllel a hangomban. – Azt pedig ne akard, hogy én takarítsak, mert a legvégén te jársz majd rosszul – figyelmeztetem, nehogy aztán azt mondhassa, hogy nem szóltam előre. Persze azt már régen elfelejtettem, hogy eredetileg miért is jöttem ide hozzá. Ugyanis amikor megláttam, hogy az a szőke fiatalkori alteregóm rajta lovagol, nos… teljesen megállt a tudomány.


©

Anonymous
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Csüt. Feb. 05, 2015 5:00 pm

+18






Amikor áthívta a kis csajt még csak eszébe sem jutott, hogy Kate megjelenhet itt az ő lakásában, hogy szét rombolja ezt a fölöttébb romantikus pillanatot, pedig... Hát gondolhatott volna, hiszen a múltkor is megtette és mintha a világ legtermészetesebb dolga az alkoholját iszogatta és a zárját is tönkretette. Szóval egyáltalán nem azért van itt a kis csaj... Akinek még a nevéről is elfeledkezik hirtelen, hogy a vadásznőt idegesítse, sokkal inkább az az ok, hogy hirtelen feltámadt benne a szexuális vágy, és mint ilyen gondolkodás, agyalás nélkül mozdult rá a bigére. Nem mintha nagyon kellett volna vele erőszakoskodnia, vagy ilyesmi, elég volt egy amolyan Harrisonos vigyort a képére nyomatnia, és máris az ölében ő ücsörgött, sőt nem csak, hogy ücsörgött, hanem éppen azon volt, hogy kényeztesse őt, hogy rajta mozogva elégítse ki, csak hogy... A csaj hirtelen rádőlt. Eldőlt, mint valami marionettbábú akinek elengedik a madzagjait, mert megunták a játékot vele, arról a vér mennyiségről már nem is beszélve amik körbe vesz kábé úgy mindent, a nő agyvelő darabjai pedig nemes egyszerűséggel a nyakán landolt. Ha ilyen nebánts virág természetű buzeráns lenne, fejvesztve és visítva menekülne el onnan, de mivel látott és tett is már egy két ínyencséget így csak egy laza mozdulattal löki le magáról az immáron holtestet. Miért is viszolyogna ettől ha már turkált belekben, metszhet ki szíveket, kínzott meg embereket, ha éppen arról lenne szó, vicces és kétszínű dolog lenne. Azúrkék íriszei a plafont fixirozzák, mikor a nő idegbetegségében elkezd rá lövöldözni, konkrétan meg se rezzen, tudja jól képtelen lenne bántani őt, ezért tudja jól, hogy csak a méreg és nagy valószínűséggel a féltékenység beszél illetve cselekszik belőle, habár nem is érti az okát. Mert tudtával baromira nincsenek, de Kate mégis abban a hitben él, hogy ez így van, nyilván, különben nem csinálna ilyen horrorfilmbe illő jelenetet.
Nem tervezett rá figyelni hiszen tudta jól, hogy lenyugodott, mégis volt valami a hangjában, valami balsejtelmes, amitől hirtelen elkapta egy rossz érzés, ezért végül könyökére támaszkodva emeli fel magát, mielőtt egyáltalán kinyithatná a száját, nem hogy annyit mondhatna, hogy hékás, vagy ne merészelj itt a házamban kiválasztott dolgokat művelni... Máris sisteregni kezd a tévéje, a másik tévéje, amit szintén kurva drágáért vásárolt hónapokkal ezelőtt, egyszerűen megadva magát Kate elketroakármijének, míg végül nem bírva a feszültséget halk pukkanást hallatva végzi ki, újfent. A férfit hirtelen elkapja a vágy, hogy elkapja a méz színű fürtök tövénél és annál fogva lökje ki a második emeleti ablakon, csak hogy végre megtanulja a leckét, miszerint nem robbantgatunk tévéket, pláne nem más tévéjét, nem törünk be hívatlanul sem, mert az is rohadt nagy bűncselekménynek számít. De az alapszabály arany első nem loccsantgatunk ki agyakat más tulajdonában, leginkább akkor nem amikor éppen valami über fontos dolgot tesz, mondjuk a házi gazdával foglalatoskodik.
-Először is, ez volt a második televízióm a kurva életbe is, lehet hogy a te segged alá pakoltak egy vagyont, de én meggüriztem ezért a kecóért, és mindenért ami benne van...- sziszegi dühtől vöröslő fejjel, komolyan ez a nő úgy tesz, mintha a kisujjából rántaná elő a dolgokat, holott nincs is így.
-Egyébiránt az nem számít pedofiliának, ha a másik tag már betöltötte a huszonegyet és akár milyen hihetetlen is ez a csaj a személyijében már annyi, arról nem is beszélve, hogy mindene meg van... Akarom mondani, meg volt amitől bele való, dögös bige legyen, az is volt míg bele nem eresztetted a táradat.- feltűnik neki, hogy azt a megjegyzését elereszti a füle mellett, mi szerint nincsenek együtt. Pedig akár milyen meglepő is a nő számára, már több mint húsz éve nincsenek, azóta mióta ez a mocsok nőszemély máshoz ment feleségül, szóval semmi joga itt hisztériázni, mint egy kislány, mert kurvára nincsenek együtt, gondoljon bármit is, ezáltal azzal kúr és ott ahol és akivel ő akar, nem igaz? Élesen szisszen fel mikor az arcába harap, de mielőtt elhúzódhatna el kapja az állkapcsát, és maga felé fordítja az arcát, egy hajszál választja el őket, lehelete végig perzsel a másikon.
-Talán zavar, hogy nem te lovagoltál rajtam, helyette?- vágja szemtelen hangsúllyal a hangjában oda, majd, hogy fokozza a nő élvezetét, mintegy mellékesen még le is nyalja ajkairól a szájfényt, ha esetleg van rajta, csak ezután engedi, hogy arrébb húzódjon. Aztán hirtelenjében egy kisebb doboz landol az ölében, ami nem mellesleg úgy néz ki, mintegy terhességi teszt, szó nélkül tépi darabjaira a felesleges borítást, és egy kis izé van benne, kettő csíkkal, ami azt jelzi az illető hölgyemény terhes. Az arcot amit akkor vág, hát fenomenális lehet, csak mert nem vicces ám ez a poén, kurvára nem. Neki nem lehet gyereke, legfőképpen ettől a nőtől nem, mert még utálja... Nem nem utálja, viszont még nem volt képes megbocsájtani azt amit tett, mert melyik férfi tenné meg, azok bizonyára akik nem számítanak férfiaknak, csak ratyinak, minimum.
Először fel sem képes fogni, hogy mi a fenéről magyarázhat, amikor pillantása lesiklik és látja, hogy aminek nem szabadna kint lennie még ott lóg, olyan sokkban lett, hogy meg is feledkezett róla, mérgesen fújtat egyet... Megint, majd az üveget lerakja a földre és gyorsan elrendezi magát, nehogy már ennek a nőnek jusson is bármi belőle ami jó, ami élvezetes, mert nyilván egész nap elnézegetné a szerszámát, de nem fogja, nem kapja meg, még azért sem!
-Kösz a felvilágosító órát, tudom, hogyan kell gyereket csinálni, és hogy hogyan... Lehetséges ez, de... Izé... Te megtartod...?- nyögi ki még öt kortyot lenyomatva egyszerre, élvezi ahogy végig égeti a nyelőcsövét az alkohol, mardosva, hátha végre valahára vissza billenti ebből a sokkból.
Már majdnem a küszöbnél van mikor elkezd rikkantásba, akit éppen leakarnak lökni a szakadékba, nem bírja ki szem forgatás nélkül, olyan színpadias és vicces volt, olyan filmszerű, hogy már tragikus.
-Először ha annyira akarsz lőjj le, rajta,- azzal mérgesen kapja el a kezét, kényszerítve hogy felvegye a fegyvert, a csövét a szívéhez szorítja, és szikrázó szemekkel bámul rá,- rajta eresz belém golyót a szívembe, végezz velem! És bizony ám, hogy feltakarítasz, mert nem én loccsantottam ki a nő agyát, és vele együtt engem, ha akkora szád volt, Husi.... tedd meg,- kiabál rá most ő is, ördögi vigyorral a képén, várva hogy mit is lép a kisasszony.

Sebastien A. Harrison
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

Sebastien A. Harrison
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : pszihopata
Gif vagy kép : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Batb-1a-prettiestcaptain
Play-by : Ian Bohem
Vonal1 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Faj : vadász
Posztok : 32
Kor : 39
Lakhely : Port Angeles
User neve : K.
Vonal2 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Családi állapot : Nőtlen.
Különleges képesség : remek manipulátor vagyok.
Foglalkozás : Elmebajos pszichológus.
Vonal3 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Szomb. Feb. 07, 2015 3:06 am

18+
I killed for you; who else can say that?
Nem fogok hazudni, a legkevésbé sem erre a látványra számítottam, amikor úgy döntöttem, hogy meglátogatom a baromarcú barátunkat. Bizony, mostantól így fogom hívni. Mert megérdemli. Mert megérdemlem.
A rohadék. Hát mégis hogy van pofája más nőt döngetni?! Ráadásul egy fiatalabbat… Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, akkor még azt gondolnám, hogy féltékeny vagyok. Mármint nem csak arra, hogy más nővel van, hanem magára a csajra. És a fiatalságára. Így hát sajnálatos módon meg kellett halnia, nem hagytak más választást a drágák. Nem mellesleg, amúgy is megöltem volna, mert mi az, hogy az én pasimon lovagol? Aki ugyan abban a tévhitben él, hogy nem a pasim, illetve szerinte én élek tévhitben, amiért azt gondolom, hogy az. Persze hogy melyikünk a nagyobb aberrált, arról napestig vitatkozhatnánk. Nyilvánvalóan lelki társak vagyunk, máskülönben mi mással lehetne magyarázatot találni erre, hogy még az idegbajban, az agresszióban és a szadizásban is ugyanolyanok vagyunk. Én ezért ragaszkodok hozzá ennyire. Ő meg szemmel láthatólag egyáltalán nem ragaszkodik hozzám. Úgyhogy a kurva anyját neki.
Semmi gond. Volt kiscsaj, nincs kiscsaj – probléma megoldva. Ideiglenesen legalábbis, és bizonyosan tudja immáron ő is, hogy ha még egy csajt felszed, akkor én majd azt is kinyírom. Szeretettel. Már előre látom a groteszk, horrorfilmbe illő tragikomikus jelenetet; ő szépen gondosan felszedi, én meg szépen gondosan kinyírom. Kiloccsantom az agyát, egyenesen rá a férfiállat testére, akárcsak most. És még így is finom voltam és nőies, nem igaz?
Nyilvánvalóan a legkevésbé sem, de hát ki nem szarja le az egészet? (…)
Grátisz gyanánt még a tévéjét is szétbaszom. Mert én megtehetem. Elvégre, ha már ő nőcskékkel baszhat, akkor én meg a tévéjével baszhatok. Persze más értelemben véve, de a semminél jobb. Így is örülhet, hogy nem lövöm le, mert az igaz, hogy alapjáraton nem lennék rá képes, ezzel bizonyosan ő is tisztában van, csakhogy most idegbeteg vagyok, azaz ilyenkor nem tudok higgadtan gondolkodni. Voltaképpen azt se tudom jelen pillanatban, hogy hol vagyok, és miért vagyok itt. Az eredeti tervem, miszerint ezüsttálcán szervírozom neki a rühes vámpír fejét, mert én ennyire jó vagyok hozzá, hogy még azt a rühes vámpírt is felkutattam neki, hogy aztán a világ másik végéről hozzam a színe elé, ő meg itt szórakozik egy kislánnyal. A kurva anyját neki. Tehát nem, már egyáltalán nem rémlik se a vámpír, se az eredeti terv, se semmi.
Totál készen vagyok. Totál.
- Attól lett csak igazán belevaló, dögös bige, hogy beleeresztettem a táramat – kacsintok rá pofátlanul, gonosz mosollyal a szám szélén. Pedig a legszívesebben üvöltenék. Nem is értem, hogy miért nem teszem… Hovatovább egészen úrinő módjára viselkedek, amiért nem kezdek azon nyomban artikulátlan üvöltésbe, mint valami eszelős nőszemély. Annak ellenére, hogy egyébként köztudottan az vagyok.
Mérgemben már inkább az arcába harapok, mert hirtelenjében tényleg nem tudok mit kezdeni magammal. Lelőni nem lőhetem, nem is akarom. Verjem meg? Ugyan, az túl egyszerű lenne. Ez a harapásos dolog pedig egészen kapóra jön, egészen addig a pillanatig míg Sebastien el nem kapja az állkapcsomat, s ezzel egyidejűleg a haragom megszűnik létezni, a helyébe valami egészen más lép. De hát ugye még mindig nem azzal foglalatoskodom, ami miatt elvileg idejöttem. Ellenben bestiális mosollyal pillantok a férfi acélkék szemeibe, miközben az állam automatikusan simul bele a tenyerébe. És a legszívesebben most dorombolnék. Jaj. Hát bizony a kurva anyádat, Harrison. Újfent.
Nem mellékesen hozzáteszem, hogy még mindig egy hulla hever mellettünk az ágyon. Tényleg csak úgy teljesen mellékesen…
Szavaitól azonban egyből lefagy a mosolyom. Megint úrrá lesz rajtam a jó öreg idegbaj, ami végül meggátolja, hogy további perverz gondolataim támadjanak attól a cuki kis megnyilvánulásától, miszerint konkrétan lenyalja rólam a szájfényt. Amit egyébiránt miatta kentem fel magamra – szánalmas módon. Még az is meglehet, hogy inkább magamat kéne megvernem és nem őt.
- Ugyan… Minden bizonnyal téged jobban fog zavarni, amikor feldugok neked egy… – pillantok gyorsan körbe a szobán, majd szemet szúr egy bájos szobanövény –, kaktuszt.
Biztosan fájna neki. Vagyis remélem.
Eztán hanyag eleganciával elrugaszkodok az ágytól, a közeléből, lehetőleg minél távolabb tőle. De természetesen itt még korántsem ért véget a mulatság; gyorsan hozzávágom a terhességi tesztemet. Eredetileg persze egyáltalán nem állt szándékomban közölni vele az örömhírt, mármint hogy felcsinált, de ugyebár ha ideges vagyok, akkor sok olyan dolgot teszek ám, amit aztán később megbánok. Meg végül is joga van tudni, nemde? És ez az arc, amit vág… Egyszerűen nem találok rá szavakat. Frenetikus. Minden pénzt és terhességi tesztet megér. Ennél már csak az a viccesebb, hogy még odalent is kilóg neki a lóláb. Én figyelmeztetem rá.
Kész vicc ez az ember. Kérdéses még ezek után, hogy miért ragaszkodom hozzá ennyire? Szerintem teljesen egyértelmű pedig…
- Hát elnézve az apját… nem tartom valószínűnek – válaszolom meg a kérdését egy flegma grimasszal, mintegy válaszként az alkoholizálós mutatványára. Maradjunk annyiban, hogy nem túl szívderítő látvány.
Aztán a pofátlan paraszt nemes egyszerűséggel faképnél hagy, én meg fenyegetni kezdem. Ehhez értek, ugyebár. A mondandójára természetesen felhorkantok.
- Először is; a pisztolyban nincsen tár, te idióta – húzom el az ajkam egy pillanatra, és nagyon-nagyon-nagyon csúnyán nézek rá. – Ha elkerülte volna a figyelmedet, a kis barátnőd az imént benyelte az egész táramat, úgyhogy sajnálatos módon nem tudlak kinyírni – köpöm szinte a képébe a szavakat. Eléggé gyűlölöm most ebben a percben, úgy érzem. Egyébként van még nálam néhány tartalék tár, tehát könnyedén ki tudnám cserélni, amennyiben akarnám, csakhogy értelemszerűen nem fogom megölni az emberünket. Ahhoz túlságosan sok időt és energiát fektettem már bele, és bizton állíthatom, hogy nem fogom mindezt csak úgy kidobni az ablakon.
- Szóval azt akarod, hogy takarítónőt játsszak? – terül szét az arcomon egy kriminális vigyor. Ó, a szerencsétlen!
Hirtelen mozdulok, ahogy kirántom a pisztolyt a kezéből, s megfordítom, majd egy könnyed ám annál határozottabb mozdulattal felképelem vele. De már ott sem vagyok, ekkor már a következő mozdulatsoromat kezdem meg; felkapom a földről az üveget, tele alkohollal, majd úgy teszek, mint aki erőteljesen meghúzza. Kíváncsi vagyok a reakciójára.
Aztán utána takarítunk. Kipucolom én az egész retkes vityillóját, efelől semmi kétsége ne legyen…


©

Anonymous
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Kedd Feb. 17, 2015 5:48 pm

+18


Vannak nők akiktől az ember nem tud szabadulni, mármint olyan igazán szemtelen, szemét dögök, a legrosszabb fajtából, és ezeket a nőket Kate Bennettnek hívják, szóval öreg barátom, ha össze futsz eggyel, jobb ha menekülőre fogod. Nos a szitu a következő, miután annyi évvel ezelőtt, szám szerint több, mint húsz éve, túl közel került hozzá, a világot is képes lett volna érte felgyújtani, bármit megtett volna, hogy csak a bige boldog és elégedett legen. De aztán elbaszta, az egészet elkúrta azzal, hogy az apja egyetlen szavára hozzáment valami kiválasztott ufó idiótához, és azok után ő inkább egy másik kontinensre menekült, azt gondolva, hogy soha a büdös életben nem fogják látni egymást, nos... Tévedni emberi dolog, ugyan is egy ideje a bige megjelent a lakásában, anyaszült meztelenül, nem is értette a férfi, hogy a nő ezt hogyan képzelte, de ha úgy akarata hát rendben van, nem akarta megdugni, egyszerűen kiakarta penderíteni a kemény seggét onnan, de nem tudta, majd aztán rájött a vágy és inkább megdugta, hogy utána kidobja a lakásából. Azt hitte ez annyira eltántorította, hogy nem is akarta látni őt. Nos, ez is tévedés, ugyanis még abban sem értenek egyet, hogy együtt vannak-e vagy sem. Mert Bash baromira nem gondolja azok után hogy képes volt hozzá menni és gyereket szülni másnak, de hát a nő ezt nyilvánvalóan nem így érezte. Pedig az ha valakit elutasítanak eléggé arra utal, arról nem is beszélve, hogy a baromira nem voltak együtt, tehát ha valaki csak úgy betör más tulajdonába akkor érheti kellemetlen meglepetés, így jártál cicám! Máskor talán megpróbálja normális emberek módjára közlekedni és csengőt használni. De hát úgy látszik a vadásznőt annyira meglepte a dolog, hogy a férfinek van farka, amit igazán élvezettel használ fiatalabb kis pipiken, akik egész véletlenül kiköpött másai ennek a dögös perszónának, ideje lenne ő magának is dilidokihoz mennie, nem csak másokat meghallgatnia. Kate annyira bedurvult, hogy még a fiatal kis csajt is képes volt fejbe lőni, ráadásul rajta volt, így értelemszerűen a fejéből kirobbanó agyvelő darabjai rajta landoltak, meg természetesen is a véréből vagy fél liter, káromkodva kapja ki feje alól a párnát, majd abba törli az arcáról a vörös, meleg ragacsot, azon agyalva, hogy ezzel a másik nőt is képen kellene törölni, de e helyett inkább vissza dobja a helyére. A tetejében még a második, méregdrága és vadi új tévéjét nyomatja tele árammal, ez most komoly?- ül ki a kérdés arcára, természetesen kimondatlanul, a nő a férfit kezdi felhúzni nagyon, ilyen értetlen embert nem látott a hátán a föld, minél jobban elzavarja, annál jobban rá ragad, mint valami fordított elmélet. Ha azt akarja, hogy maradjon akkor édibédiskedni fog, hátha nagyobb sikere lesz mint így.
-Óh, te most féltékeny vagy, de roppantul nincs miért,- kacsint vissza ahogy a borostás állát vakargatja, - mert baromira nincs közünk egymáshoz, te voltál az aki férjhez ment és ott hagyott engem, tehát nem is értem a hisztidet, szingliként meg azt dugok akit én akarok, nincs bele szólásod, tehát nyugodtan rohanhatsz a fegyverraktáradba, mert nem ez volt az utolsó picsa,- morran rá dühösen izzó szemekkel. Komolyan ez a nő azt hiszi magáról, hogy ő az atya úr isten, pedig nincs így, korántsem, szóval akár bele is nyugodhat! Szereti? Még jó hogy! Fáj neki a múlt? Kurvára, tehát teljesen jogos, hogy vissza akarja adni a fájdalmat amit érezz belül, és meg is teszi.
Huncut fény csillan íriszeiben mikor elkapja az állkapcsánál fogva, majd közel rántja magához, beszéd közben lehelete simogatja a másik arcát, bugyiszaggató mosolyra húzódnak ajkai, látja megcsillanni Kate lélektükreiben a vágyat, imádja, hogy ilyen hatással van rá. Haha.
-Hmm, még szájfényt is kentél az ajkaidra, - ujjával végig cirógat alsó ajka vonalán puhán, miközben a szájfény ízét ízlelgeti,- fincsi, ha most nem lennél ilyen menstruációs, hibbant liba akár máshol is kipróbálhattam volna a szájfénytől csillogó ajkaidat,- kacsint rá újfent cukin, miközben szavai egyértelműen arra céloznak, hogy ajkaival kezelésbe vehetné a férfiasságát. Majd megunva a banánt úgy dönt lelép, a nő nő újfent nem hagyja, elkezd magyarázni .... Izé, inkább fenyegetőzni, mire Sebastien kikapja a kezéből a fegyvert és maga felé fordítja.
-Először is nem dugsz fel semmit sehova, másodszor valld be, hogy képtelen lennél megölni, tudom ám, és harmadszor ha enyém a gyerek fix, hogy nem csinálsz vele semmit és...- tovább nem tudja fűzni hosszú mondandóját, mert a nő a fegyverrel vágja pofán, egy pár pillanatig megszédül, majd mire észhez tér a nő terhesen az ő piáját akarja iszogatni, oda ront, kikapja az alkoholt a kezéből és ledobja a földre, hangosan csattan a földön.
-Ne merészeld még egyszer és igen mire vissza jövök ragyogjon minden, te csináltál rendetlenséget, -azzal kiviharzik onnan.

Sebastien A. Harrison
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

Sebastien A. Harrison
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : pszihopata
Gif vagy kép : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Batb-1a-prettiestcaptain
Play-by : Ian Bohem
Vonal1 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Faj : vadász
Posztok : 32
Kor : 39
Lakhely : Port Angeles
User neve : K.
Vonal2 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Családi állapot : Nőtlen.
Különleges képesség : remek manipulátor vagyok.
Foglalkozás : Elmebajos pszichológus.
Vonal3 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Hétf. Márc. 09, 2015 1:57 am

18+
I killed for you; who else can say that?
Örömittas tekintettel nézem végig, ahogy a baromarcú ember káromkodva törölgetni kezdi a képét a kispárnájába. Mert hát ugye hova máshova? Mindenki így szokta csinálni, nem igaz? Teljesen groteszk az egész, ám de nem is mi lennénk, ha nem így tennénk. Természetesen ördögi vigyorral a képemen konstatálom, hogy az uraságnak végre eljutott a tudatáig a tényállás, miszerint a kis barátnőcskéje kurvára ki lett nyírva. Általam. Szeretettel.
A szövege azonban már kevésbé tetszik, legfőképpen azért nem mert egészen véletlenül igaz. Féltékeny vagyok. Máskülönben nem öltem volna meg azt a szerencsétlen kislányt. Tudhatná már, hogy belőlem a féltékenység ilyen őrületes dolgokat vált ki. És talán tudja is, ezért csinálja… Vagy talán azt gondolta, hogy ezúttal majd a csengőt választom? Ugyan. Az túl egyszerű lett volna. Habár legalább akkor nem kellett volna szembetalálkoznom ezzel a rémképpel, ami itt fogadott. Szavakat sem találok rá, hogy mennyire zavar, lüktet, tépdes cafatokra idebent – valahol a szívem környékén. (Nem mintha nekem olyanom lenne egyáltalán, ugyebár.)
- Baszódj meg – sziszegek a képébe válasz gyanánt, nem kevesebb gyűlölettel a hangomban, mint amilyennel az imént ő intézte felém a szavait. Gyűlöljük egymást. És szeretjük. Érthetetlen, kacifántos massza a miénk. Ez a valami, amit mások előszeretettel csúfolnak kapcsolatnak. Szerinte azonban nem vagyunk együtt. Hát akkor mégis mi ez, hm? Mert egyértelműen valami.
Az őrület, a vágy és a düh határán táncolok. Pengeélen. Itt-ott megbillen a mérleg, majd vissza. Végezetül pedig mindig a düh győzedelmeskedik. Mindig.
Kéjesen simulok a tenyerébe, amikor megragadja az államat, miközben minduntalan arra gondolok, hogy én egyébként bocsánatot akarok kérni. Illetve akartam. Ezek után viszont rohadtul nem fogok. Még mit nem! Legszívesebben lekaparnám az arcát, letépném a képét és felgyújtanék – mindent. Igen, ezt is fogom tenni.
Porrá égetek mindent, ami fontos neki. Pontosan azért mert ő meg ennyire fontos nekem, hogy felgyújtanám érte az egész világot. Elment az eszem? Minden bizonnyal. (Nem most, már vagy harmincöt éve, vagy előbb.)
Szavaira csak egy horkantás a válaszom. Hogy ez mekkora paraszt! És mindezek ellenére mégis módfelett szórakoztató… lenne, ha nem lenne ekkora baromarcú vadember.
- Ugyan kérlek, nem érsz te annyit… – jegyzem meg kimérten, egy csipetnyi ridegséggel fűszerezve a hangomat, és magamhoz képest kifejezetten higgadtan. Természetesen a legkevésbé sem vagyok higgadt, mindösszesen csak próbálok úgy tenni, mint akit hidegen hagy az arcátlansága. Részben hidegen is hagy, csak hát azért… kapja be. – És különben is, ugye nem képzeled, hogy ezek után a számba venném – vonom fel pimasz módon a szemöldökömet, miközben ajkam kéjes mosolyra húzódik. Hát igen. Még szerencséje, hogy ilyen dögösen áll neki az öregedés, és hogy emiatt nem az a legelső gondolatom, hogy képen törölném, hanem hogy megerőszakolnám. És közben képen törölném. Értelemszerűen. – Mivelhogy nem veszek a számba mindenféle szemetet – vigyorgok bele a képébe pofátlanul, majd egy pillanatra eljátszadozom a gondolattal, hogy talán lefejelem, amiért ilyen hatással van rám. Mert mégis hogyan merészeli?! Ám végül nem teszek semmit, inkább hagyom, hogy elhúzódjon tőlem. Így lesz a legjobb mindkettőnknek. Ő életben marad. Én pedig nem veszítem el a fejemet újfent. Egészen korrekt így, nemde?
Tehát ő úgy dönt, hogy szarik rám. Faképnél hagy. Márpedig én ezt értelemszerűen nem hagyhatom annyiban. És nem is hagyom.
Utána robbanok – minden bombák anyját megszégyenítve ezzel. Aztán előadjuk a szokásos kis monológunkat, miszerint én megfenyegetem, hogy kinyírom, mire ő közli, hogy úgyse tudnék ártani neki. Bla-bla. Mint valami brazil szappanopera, komolyan mondom. Nem mellesleg, teljesen kimegy a fejemből, hogy tulajdonképpen miért is jöttem ide. Mármint eredetileg. Mármint azon kívül, hogy mindenféle perverz dolgot műveljek vele, merthogy közben ő művelt mindenféle perverz dolgot mással. Borzalom.
Miután kiosztok neki egy fegyveres pofont, mert hát ugyebár megérdemli, ez nem is kérdés, szépen odatoppanok az alkoholos üveghez, felkapom, majd már kortyolnék is bele, de ő megelőz, és kikapja a kezemből.
Az agyam eldobom.
És próbálok elfojtani magamban egy nevetést, ami éppen kitörni készül. Különös érzés önti el a mellkasomat. Forró és zavaró érzés.
- Nocsak. Ez ám a meglepő fordulat – szólalok meg negédes hangon, egy percre se véve le a szememet róla, a szám szegletében pedig kaján mosoly játszik. Egészen olyan mintha érdekelné a gyereke, pedig még csak most közöltem vele, hogy felcsinált. A szégyentelen.
Végezetül viszont magamra hagy, most már tényleg. Mondván, hogy takarítsak fel. Hah. Fussatok, bolondok! – mondá a bölcs, aztán elszaladt.
Viccelek csak. Itt nincsen bölcs. És nem szalad senki. Majd legfeljebb csak fog. A baromarcú fog futkosni önfeledten, ha forró lesz a lába alatt a talaj.
Ezzel a címszóval pedig nemes egyszerűséggel felkapom a szobában található összes üveget, és gondosan kilocsolom, sőt körbelocsolom a szobát, legfőképpen az ágyat és a hullát, ügyelve arra, hogy bizony mindenhova jusson. Tárat cserélek. Lövök – egyenesen bele a szoba közepébe, a kilocsolt alkohol helyére.
Lángra lobban. A szoba másodpercek alatt lángra lobban, lángba borul, s a tűz martalékává válik. Én meg, mint aki jól végezte dolgát, úgy sétálok le a lépcsősoron – tűzzel a hátam mögött. Útközben felöklelem Harrisont is, csak hogy érezze a törődést, és persze ezzel kicsit ösztökélve arra, hogy bizony nem árt, ha siet, mert hamarosan gázos dogok lesznek itt. Füstösen gázos dolgok.
Fussatok, bolondok! Izé. Fussál, baromarcú!
- Hupsz – csusszan ki a számon hirtelen, mintegy reakció gyanánt, ahogy kintről végre megcsodálhatom a mesterművemet. Tudván, hogy már az idióta is biztonságban van. Mellettem. Szokásos idegbajos formájában. Mert én így szeretem.


©

Anonymous
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Pént. Ápr. 10, 2015 6:21 pm


+18


A kép elég horrorisztikus ahogy az ágyon, azon a méregdrága ágyon, amit oly sok munkával és verítékkel kereste meg a pénzt rá. A kis csajról nem is beszélve, aki előtt oly sok idő, oly fényes jövő állt, és valóban így volt. Most meg, most meg talán egy szép temetés esetleg ami ki járhat neki, vagyis a minimumnak annak kellene lennie. Kate, ha azt hiszi, hogy bizony van még közük egymáshoz, akkor abban nagyon, de nagyon téved, ugyan is, már hosszú évek óta nincs közük egymáshoz. Pontosabban azóta, hogy ő feleségül ment ahhoz a majomparádéhoz még évekkel ezelőtt, és ha azt hiszi ez az évek múlásával máshogy lett, akkor a nő baromi sok nyálas sorozatot nézhet újfent. Igen, Sebastien sértettsége még az elmúlt évekkel sem enyhült, még ma is él benne élénken az amit akkor érzett, a fiatal kölyök érzései akik képes lett volna bármire, még gyűrűt is húzott volna a nő ujjára, a világgal is szembe ment volna, csak, hogy megmentse, megvédje, bárkitől szemben. Még az édesapjától is képes lett volna, aki mint tudjuk nem éppen valami kedves fickó, talán a Terminátornak is nagyobb szív dobog robotmellkasában, mint neki. És ezek után még képes volt feleségül menni ahhoz a faszhoz, sőt, mi több, ahogy hallja még gyereket is képes volt neki szülni, gyereket amit neki kellett volna. Örömmel vágja a képébe az igazat, hiszen tudja jól, a nőstény betegesen féltékeny rá, bár joga egy fikarcnyi sem lenne, de úgy látszik a kisasszonyt ez nem rettenti el attól, hogy a tulajdonaként tekintsen rá, oly annyira annak tartotta, hogy képes volt kinyírni egy csajt csak azért mert éppen örömet akart okozni neki. Hol itt az igazság, kérem szépen? De ha azt hiszi, hogy a nyuszi füles viszi a puskát, akkor a drágaság kurvára téved, mert baromira nincs így amúgy, csak lesheti, hogy hagyja, az legyen amit ő akar, mert ez sosem volt így és soha nem is lesz.
-Mi van talán fáj az igazság, babám?- vigyorodik el újfent beképzelt módon, komolyan ez a nő ha nem lenne ki kellene találni. A gyűlöletet és a szeretetet csak egy hajszál választja el, ezt mindenki tudja, de Bash és Kate kapcsolatára különösen igaz ez. Egyszerre érzik a másik iránt , és igazából, ha valaki csak rápillantana a nőre, nos valószínűleg Bash kivájná a szívét, hogy utána szépen megsütögesse, végül megetesse a taggal, bevarrja ajkait, és felvágva a fő artériáit ülve bámulná végig ahogyan elvéreznének, édes mindegy, hogy mi a faja, a foglalkozása, maga a tiszteletes lenne, akkor is megtenné. De ugye amiről nem tud az nem fáj neki. Tehát, valószínűleg ha tudomást szerezne róla, nem így állna hozzá, sokkal rosszabbul, betegesebben, de tisztában van vele, hogy azért így áll hozzá mert azt hiszi a férfit kurvára hidegen hagyja már.
-Aha, persze, nyilván nem érek annyit, mert ha annyit érnék nem öltél volna meg egy kislányt csak mert rajtam ült. Ugye ezt te magad sem hiszed el, Nem kell megszólalnod, a testedből olvasok, a reakcióidból, a mosolyodból, ahogy érintésembe simulsz, tudod szavak nélkül is tudom, hogy remegsz utánam, és leginkább felgyújtanál mindenkit akit kitüntettek a figyelmemmel,- mielőtt arrébb húzódna azért nyom mézédes ajkaira egy forró csókot, csak úgy ajándék gyanánt, bizonyítva, hogy ez a röpke csók is hatalmas villámokat gerjeszt a még mindig bombasztikus alakjában, és még csak megszólalnia sem kell, már tudja mit érez, ez van.
-Ja, valószínű, múltkor se tetted volna, ugye?- röhög fel hangosan, majd ahogy felpattan az ágyról, indigókék íriszei, arcáról lassan a pocakjára téved, oda ahol ott van már a múltkori találkozásuk gyümölcse, és még csak nem is akarta, hogy így legyen. Sőt, meg se akarta dugni, bár mégis sikerült össze hozni a dolgot, ez a nő ki hozza belőle a legrosszabbat, azt amit egyáltalán nem akar. Leginkább ki akarta dobni a lakásából, de nem lehetett, annyira nem lehetett, hogy addig csűrte csavarta a dolgokat, míg végül mi lett az eredménye? Naná, hogy az, hogy jól megszexuálta, és most mi van? Most a pillanat tört része alatt hirtelen apa lett, mondjuk attól a nőtől akitől mindig is akart, de basszus apa, ő mint apa, ez még viccnek is rossz lenne, és most mégis itt van. De ha már így alakult biztos, hogy nem fog semmit művelni, mert hogy a magzat vagy mi az ő gyereke, és mint a gyereke vele lesz, ha kell a nővel együtt vagy nélküle, de az ő kölykét nem fogja más nevelgetni, cöhh!
-Nem értem miről beszélsz,- csattan fel mérgesen,- takaríts,- adja ki a parancsot végezettül bármiféle könyörület nélkül majd leindul a konyha felé, hogy bontson egy doboz sört, vagy vodkát, mert ezt… alkohol nélkül nem lehet kibírni. Bár még a lépcsőn sétál le mire valami éget szag üti meg az orrát, először nem is kapcsol, zavartan pislog körbe, mire feleszmél már kint van az utcán, elkerekedett szemekkel bámulva ahogy ég a háza, a tulajdona… minden értéke. Mérgesen fordul a nőhöz, a kabátjánál fogva rántja magához.
-Te utolsó perszona, a rohadt, kurva, kibaszott életbe, felgyújtottad a házam te….- vesz egy mély levegőt, emlékezteti magát, hogy terhes a nő, tőle… így elengedi, de továbbra is mérgesen bámul rá.
-Mi a francot műveltél?!? És én mi a francot csináljak most?- teszi fel a költői kérdést, ahogy lerogy a földre kétségbeesve…. Apa és hajléktalan lett, fasza.

Sebastien A. Harrison
II. Halálosztó
You don't have to be afraid

Sebastien A. Harrison
animae scrinium est servitus

Egyedi Titulus : pszihopata
Gif vagy kép : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Batb-1a-prettiestcaptain
Play-by : Ian Bohem
Vonal1 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Faj : vadász
Posztok : 32
Kor : 39
Lakhely : Port Angeles
User neve : K.
Vonal2 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Családi állapot : Nőtlen.
Különleges képesség : remek manipulátor vagyok.
Foglalkozás : Elmebajos pszichológus.
Vonal3 : Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete 3rZvgf4
Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   Pént. Ápr. 24, 2015 4:15 am

18+
I killed for you; who else can say that?
Egyetlen dolgot bánok csupán; hogy nem kérdeztem meg a kisasszony nevét, mielőtt lelőttem. Mert ha tudtam volna a bájos kis teremtés nevecskéjét, aki oly’ önfeledten az ÉN pasimon lovagolt, bizonyára stílusosan elköszöntem volna tőle, csak hogy megadjuk a módját. Például így: helló Andrea – megérkezem –, viszlát Andrea – és lelövöm. Nem? Hát mindenki így csinálja, kérem. Legalábbis mifelénk ez a jól bevett szokás. Vagyis egészen pontosan nálam, de hát én már csak ilyen úrinő vagyok, hogy elköszönök, mielőtt megölnék valakit. Persze ezúttal sajnos nem sikerült, túlságosan elborult az agyam, amikor megláttam azt az ominózus jelenetet. Valósággal a retinámba égett, bárcsak sose láttam volna… Mindegy, megfizetett érte, akárcsak Harrison. Csórikám most itt térdepel előttem, összetörten, kétségbeesve. A végén még megsajnálom… Elvégre nem vagyok én gonosz, a magam sajátos módján igenis együtt tudok érezni vele. Hogyne. Esetleg egy alternatív univerzumban lehet, de jelen pillanatban nem tudok másra gondolni, csakis egyedül arra, hogy kijárt neki ez a fajta bánásmód, mert egyrészt mi az, hogy takarítsak? Mi az, hogy egyáltalán utasít? És hogy képzeli, hogy kislányokat kúrogat? Helyettem… Ráadásul a kiscsaj kiköpött én, legalábbis valahogy így néztem ki én is tinédzserkoromban. És akkor még nekem próbálja bemesélni, hogy már nem érez irántam semmit. Ugyan, magát talán becsaphatja ezzel az olcsó dumával, de én átlátok rajta, mint az üvegfalon. Nyitott könyv előttem, ismerem már, és ezen mit sem változtat az a csaknem húsz év, amit külön töltöttünk, egymás nélkül.
Sajnos azonban igaza van. Megveszek érte, még ha nem is tudom, hogy miért. Egyszerűen csak így érzek, főleg mióta újra láttam annyi év után. Teljesen megőrültem – hála neki, a baromarcúnak. Abban is igaza van egyébként, hogy felgyújtanám az egész világot, ha bárkit is kitüntetne a figyelmével, aki nem én vagyok. Betegesen vágyom rá, nincs mit tenni. Ezt természetesen nem áll módomban bevallani neki, nem mintha nem lenne teljesen egyértelmű sajnos. És végezetül ezért is gyújtottam fel a házát, ezért öltem meg a fiatal nőt is, azt a szerencsétlen kislányt, aki csak azért nem élhet tovább, mert hozzáért ahhoz, ami engem illet. Ami hozzám tartozik!
Diadalittasan nevetek fel, amikor magához ránt a kabátomnál fogva. Le sem tagadhatnám, hogy mennyire tetszik a helyzet. Minden úgy alakult, ahogyan terveztem. Illetve kurvára nem, merthogy eredetileg azt terveztem, hogy majd szépen idejövök, megvillantom neki a fogásomat, azt a vámpírt, akit már olyan régóta keres. Ellenben mivel találtam magamat szemben? Egy nővel… aki konkrétan rajta lovagolt. Hát ezek után még jó, hogy felgyújtom a házát, bassza meg!
Valahogy, akárhogy, de el fogom érni, hogy az enyém legyen, hogy velem legyen. Nem azért, mert megszállott vagyok. (Dehogyisnem.) Hanem azért mert mi egymáshoz tartozunk, összetartozunk. Így kell lennie, mindig is így kellett volna lennie. Soha többé nem akarom elengedni őt, és ha ehhez az kell, hogy porrá égessem a házát, vagy akármit, akkor bizony megteszem. Érte bármit megteszek.
Láthatólag egy másodperc töredéke alatt tönkre tudom tenni az életét, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt én akarom. Ne szépítsünk a tényeken: ehhez értek.
Megvetve pillantok le rá, ahogy a hideg földre rogyik, és valahol a lelkem mélyén igenis szánom, hogy így kell látnom őt. Én tényleg nem akartam ezt, de nem hagyott más választást nekem. Magának köszönheti. Csakis magának – ha elég sokszor mondogatom magamnak, akkor talán még el is hiszem, hogy igaz. Vagy nem.
- Kelj fel, hazaviszlek – szólalok meg, miközben a kocsim irányába kezdem el terelgetni. Akárhogy is nézzük, nem maradhat itt, ilyen állapotban meg pláne nem. És ha már úgysincs hol laknia, elvégre hotelben mégsem lakhat az élete végéig, akkor meg már miért is ne költözhetne hozzám? Esküszöm, nem erre ment ki a játék. (Dehogyisnem.) De tényleg nem. Mindösszesen csak így alakult. Ami ugyebár megesik, főleg ha rólam van szó.
Még szerencse, hogy azt a rohadt vámpírt alaposan kivéreztettem, mielőtt a csomagtartóba rejtettem, máskülönben most igencsak kellemetlen helyzetben lennénk. Potyaútra hoztam szegényt, amiben egyedül csak az a zavaró, hogy a baromarcú egyáltalán nem is tudja, hogy itt van ez a vámpír, a csomagtartóban, és hogy neki hoztam. Személyre szólóan.
Miután sikeresen beültettem a jóembert a verdámba, én magam is elfoglalom a kormány mögötti ülést, majd hanyag eleganciával távozom. Könnyű dolgom volt, hiszen még mindig totál sokkos állapotban van, szerintem az is lehet, hogy megőrült. Nem mintha valaha is normális lett volna. Hát, üdv a klubban, barátom…
- Jól vagy? – teszem fel végül a legelső kérdést, ami az eszembe jut. Most gyújtottam fel a házát, biztosan nagyon jól van, igen. Én és a logikus kérdéseim, baszki.
- Van egy ajándékom számodra a csomagtartóban. Azzal majd kiengesztellek – jegyzem meg karcos hangon. Legalábbis nagyon remélem, hogy azzal majd sikerül kiengesztelnem, mert ha nem, akkor bizony jó nagy szarban vagyok.
Két másodperc múlva aztán úgy vélem, hogy túl nagy a csend, bekapcsolok hát egy kis metálzenét.


©

Anonymous
Vendég

Vendég
animae scrinium est servitus

Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down



Tárgy: Re: Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete   



Ajánlott tartalom
animae scrinium est servitus

Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete Empty
Vissza az elejére Go down
 
Kate & Bash avagy a megbocsájtás művészete
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kate & Bash Or will you marry me!
» Eddie & Kate
» Párok listája avagy a lámúr box
» Lilith & Valerius - Avagy a Makrancos Hölgy és az Ellenállhatatlan Sármőr
» Zachariel & Aminah, avagy a Hóhér és a Szökevény

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ώ IMMORTALIS.OSCULUM :: Other times
Alternatív játékhelyszínek, hogy a fantáziád szárnyalhasson
 :: Privát játékok
-