ღ zene: Ride Out ღ megjegyzés: - ღ


» Az élet kegyes, s kegyetlen egyszerre «
Az emberek voltaképpen ártatlan lények, míg a lelküket be nem szennyezi a gonosz, s sötét erejű hatalom fekete színezete. El is nézhető lenne nekik ezen vétek, ha nem állítanának más Isteneknek bálványokat, ha nem hajlonganának Lucifer előtt, s hívnák életre a sátánt, hogy segítse meg őket, de én ebbe nem szólhatok bele, hisz Urunk maga dönti el kit milyen sorsra ítéltet, így én csak egy báb vagyok a sakktábláján, ki azt teszi, s odalép ahová parancsolja, avagy óhajtja. Teljes hűségemet, s életemet neki szentelem, sőt áldozom fel, hisz sokkal tartózom neki, ahogy Michaelnek is, akire felnézek, s kit Mesteremként fogadok el teljes mértékben minden ellenkezés nélkül. Őszintén szólva, ha ők nem lettek volna, akkor nem tartanék ott, ahol, s így kiváltképp nem is szolgálhatnám a jó oldalt, a fényt, a kiutat, és a lehetőséget, amely egy jobb jövőt szolgál. Hiszem, hogy az érzéstelenségem, s a rideg szívem ellenére képes vagyok szeretni a testvéreimet, és azon személyeket, kik az eszményi jót szolgálják. Én nem törődöm őrangyal feladattal, így nem őrzöm senki épségét, de ha az élet úgy kívánja megakadályozom a kegyetlenséget, s megmentek ezáltal egy életet. De nem érzek ettől függetlenül sem többet, sem kevesebbet, hisz egyetlen cél lebeg a szemeim előtt; a mészárlás, mely elpusztítja az átkozott sötét lényeket, s mely megszabadítja a Földet tőlük. Én vagyok a fény maga, az élet lehetőségének kulcsa, az angyalok seregének tagja, az egyik bosszúálló angyal, ki megváltást hoz, s reményt. Hol én járok ott a sötétség eltűnik, s helyébe fényesség lép, hisz ezt hirdetjük, ezt szolgáljuk mindannyian. Nemes ügyet cselekszünk, s nem ismerünk könyörületet, ahogy irgalmat sem. Ha valakinek meg kell halnia, az meghal! Nem szánom a Bukottakat egy kicsit sem, hisz ők maguk buktak el, s álltak át végül Luciferhez, akkor pedig ne várjanak szánalmat. Ugyanúgy meg kell halniuk, mint minden más pokoli lénynek. Nem ismerem a fogalmakat, az érzelmeket, hisz jéghideg szívem csak egyetlen dologra lett kiképezve; a pusztításra, s ezáltal a monoton tisztogatásra. Hisz a Földnek szabadnak kell lennie, s majdan idővel minden sötét erő lehanyatlik, megbukik, s egy jobb kor jön el, mely megváltást hoz az eddigiekre. Hiszem a reményt, a tisztaságot, a jóságot, hiszem, hogy bármily csábító sötét hatalom nem tud elnyelni, hisz határozott vagyok, s teljes mértékben szolid. Sohasem ellenszegülnék az úrnak, ahogy sohasem emelnék emberre fegyvert, hisz ők tiltottak, még ha egyesek normálatlan módon a sötétséget dicsőítik. Ki fogékony a bűnökre úgy is démon lesz, s majdan akkor elpusztulhat, addig pedig éljen csak embereként, hisz mindenek eljön egyszer az ideje. S mi mostan bukás, később virágzás lesz, s mi omlik, egyszer majdan vissza felépülve újjáéled. Hiszem a Jóságot tehát!
Ragyogó napsütés vetül a tájra, ahogy kezdem elhinni eme kecsegtetést, és ámítást, miszerint a napfény jobb napot ad, de ez koránt sincs így. Egyre több a sötét lény a Földszínén, és egyre több lelket szednek befelé, hisz elcsavarják ánok szavakkal az emberek fejét.. meg kell akadályozni. Le kell számolni a hasztalan démoni népséggel! A kezemben lévő tőr élesen villan meg, ahogy egyetlen könnyed ám de jelentősebb lépéssel közelítem meg a tőlem nem messze lévő pár démont. Emberekkel szórakoznak, s nevetgélnek. Arcom vonásai érzéstelenségről árulkodnak, ahogy tekintettem élesen fürkészi őket, s amint köddé válnak megrázom a fejemet, ahogy nevetni kezdek kegyetlen éllel. Az egyik pontosan a hátamhoz jelen, s már a földre is teperne, csak hogy nem hagyom, s a penge a szívébe kerül. Lelke meghal, s porhüvelye hullaként omlik a földre. A következő egyed a gyomromba szúr egy vasrudat, de a torkomon egyetlen hang sem jön ki, hisz nem érzek fájdalmat, sőt semmit. Könnyedén kihúzom magamból a vasat, majdan eldobom. Végül pedig tekintettemet az övébe vésem, ahogy vészjóslóan megvillan, így egy mozdulattal szedem le a porhüvelyének a fejét, ahogy a vér elmossa a ruhámat, s ezáltal a bőrömet, míg következő körben elpusztítom a lelket. Tudom, nem ez a megoldás, el kellene űzni a testből őket, de olyan ridegnek érzem az emberi porhüvelyüket. Ebből pedig tudom, hogy a lélek meghalt benne.. kegyetlen, aljas népség, elveszi az emberektől a helyet. A tőrt eldobva szíven találok egy démont, ki máris szétfoszlik, míg a következővel a földre ugrok, és ütni kezdem. Egy hirtelen szerű tettel felizzítom a kezem a mennyei lánggal, ahogy ezáltal mélyen megsebzem a lelket, mely gonosz, s kegyetlen. Viszont leállok, hisz az emberi testben még meglapul a tiszta eszményi lélek, mely az emberlétét takarja. Démonűző ráolvasást végzek, majd meggyógyítom finomat a testet, s leszállva róla felállok. Szárnyaimat megjelenítve pedig felemelkedem az égbe, és úgy csapok le lesből a következő köd alakban szálló démonnal a földbe, mely a hatalmas becsapás következtében felkavarja az álló port, és nagy zajt csap a környéken. Simán végzek vele, majd felállva elengedem a megkötözött embereket, ahogy azok futva máris tova szélednek. Én pedig a hullából kiveszem a tőrt, és a dzsekim belső zsebébe helyezem, ahogy egy hirtelen szerű tettel láthatatlanná teszem a tiszta hófehér szárnyaim.